Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)

1. Visszatekintés a kezdetekre

1957-ben végre megjelent a „Nevelőmunka az óvodában" című kézikönyv, amely terjedelmében 16 ívnél is több volt. Állást foglalt amellett, hogy az óvoda elsősorban nevelő intézmény. Ebben foglalták össze az óvodák nevelési és oktatási tervét. Ez a dokumentum a játék, a munka, az oktatás vonatkozá­sában, minden korcsoport nevelésére és oktatására olyan tartalmi anyagot és módszereket szab meg, amelyek megfelelnek az 1953-as törvény intencióinak és a szocialista pedagógia általános elveinek. Tisztázta a foglalkozási ágak és módszerek fogalmát és viszonyát. Hatására a legnagyobb szemléletváltozás a játék területén és annak irányí­tásában figyelhető meg. Programszerűen szolgálja és megteremti az összeköt­tetést, folyamatosságot az általános iskolában folyó oktató-nevelő munkával. Az óvoda a közoktatás rendszerében elfoglalt helyét ezzel a funkciójával tölti be igazán és hasznosan. Nagy segítséget jelentett az óvónők számára ez a se­gédanyag a nevelési célok tisztánlátásában és azok megvalósítására irányuló törekvésekben, mely hasznos terjedési folyamatokat indított el az akkori társa­dalomban. Lengyel Jánosné, Anna óvó néni az óvoda volt vezető óvónője elbeszélése szerint: ez a könyv nagyban hozzájárult a magasabb szinten történő oktatás­hoz, neveléshez. Átalakultak a foglalkozások elnevezései is:- testnevelés- anyanyelv- és környezetismeret- ábrázolás és kézimunka- számolás, tér- és formaismeret- ének-zene. Az ütemterv készítésekor már kitértek a szervezési feladatok lejegyzésére minden foglalkozás anyaga után. Meghatározták a nevelés célját, a szokások alakítását és lejegyezték azokat. A Nevelőmunka című segédanyag megjelenése után, változások történtek az adminisztrációs munkában is. Most már sokkal áttekinthetőbb, konkrétan megfogalmazza az egymást követő tevékenységeket. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom