Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)

7. Visszaemlékezések

A

család így emlékezik:

.............Lacika a...................csoportban járt

„Ezzel a kis ajándékkal szeretnénk megköszönni azt a sok szeretet, figyelmet és sok tudást, amit gyermekünknek nyújtottatok a négy év során. Fájó szívvel búcsúzunk Tőletek, mert talán soha nem fog már ilyen kedves, családias légkörbe kerülni az otthonán kívül.

További munkátokhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk."

2002. május.

Ballagó gyermekektől és szüleitől:

„Csak az tud a tengerparton homokvárat építeni, aki hisz abban, hogy a hullámok megszelídíthetek."

„Eljött ez a pillanat is, amikor búcsúzni kell. Nekünk ez az első, de nektek ez a sokadik búcsúzkodás. Összeszorul a szívünk, könnyes lesz a szemünk, elcsuklik a hangunk, megszólalni is alig bírunk.

Kevés összefoglalni pár mondatban az eltelt háromévi munkátokat, nem is lehet, hisz ezekért a gyermekekért nagyon sokat tettetek.

Menjünk vissza egy kicsit 2002 szeptemberére. Félszegen anyucival, apucival, kéz a kézben érkeztünk minden reggel. Egyikünk jobban sírt, mint a másik, még mi magunk is elérzékenyültünk. Dédelgetésre, babusgatásra vágytak ezek a gyermekek, kinél rövidebb, kinél hosszabb idő elteltével azonban ez is elmúlt. Később mosolyogva, vidáman érkeztek, és megszokva egy kialakult kis közösség mindennapjait, szépen beilleszkedtek. Verseket, mondókákat, dalokat és meséket tanultak. így lettek igazán önállóak, és megtanultak egyedül öltözni, fogat mosni, az asztalnál szépen, ügyesen enni. Sok örömet, boldogságot szereztetek nekünk szülőknek: a télapói, karácsonyi, farsangi és anyák napi ünnepségeken. Sok szép élménnyel lettek gazdagabbak a 3 év alatti kirándulásokon is.

Lehetne ezt még nagyon sokáig folytatni, de tovább kell lépni, mint ahogyan az életben is.

Utolsó gondolatként csak annyit fűznénk hozzá, hogy ezeket a gyermekeket nem így hoztuk ide, de másként kapjuk őket vissza. Ez mind-mind nektek köszönhető!

202