Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)
7. Visszaemlékezések
így én is csak egy évig voltam óvodás. Szomorú voltam ezért, mert az ismerős szomszéd gyerekek sokat meséltek „óvodai életről" és már nagyon vártam, hogy én is részese lehessek. A másik „kellemetlen" élményem az volt, hogy nem alhattam az óvodába, mint a többi gyermek, hanem amikor megebédeltünk, akkor a többi „hazajárós" társammal elindítottak az óvó nénik haza. Milyen érdekesek is a gyermekek? Mindig azt szeretnék, amit nem lehet! Ebben én sem voltam kivétel! Amikor egyedül hazafelé ballagtam, sokszor gondolkoztam, milyen jó lenne csak egyszer az óvodába aludni. Most már felnőtt fejjel biztos vagyok abban, ha ezt a kívánságomat elmondtam volna Rózsa óvó néninek, valószínű megengedte volna, de én ezt sohasem kértem. Most, ahogy visszapörgetem az időt, eszembe is ötlött, hogy milyen is volt az óvoda régen. Emlékeimben hasonlóképpen él, mint ma, csak sokkal nagyobbnak láttam akkor, hiszen abban az időben még csak ötéves voltam. Az óvoda belsejére alig emlékszem, hiszen nagyon kevés időt töltöttem ott. Emlékeim inkább a külső térre korlátozódtak. Az udvaron akkor is voltak játékok: hinta, libikóka, babaház. Nagyon élénken él bennem, hogy sokat voltunk az udvaron, igazi falusi gyerekekhez méltóan játszottunk, sokszor mentem haza koszos ruhába. Az óvoda kerítése körbe volt ültetve orgonabokrokkal, így keveset érzékelhettünk a külvilág forgalmából [megjegyzem nem is ilyen volt a forgalom az úton, mint ma]. Természetesen megtaláltuk az alkalmat és a helyet, hol lehet kikukucskálni a járókelőkre. Ez a hely az Öcsödi út felőli sarok volt, egy idő után szinte ösvény vezetett ehhez a helyhez. Érdekes momentuma a sorsnak, hogy amikor ezeket a sorokat írom, naponta járok el a régi óvodám előtt. Nem is gondoltam még erre, csak most fogalmaztam meg magamnak is, hogy miért is nézek be mindennap az óvoda udvarára, akkor is, ha munkába megyek, akkor is, ha hazafelé jövök. A válasz, azt hiszem, egyszerű. A kellemes, jó élmények arra sarkallják az embert, hogy ne felejtsen el és szívesen emlékezzen. A „Posza" óvoda számomra csak a kellemes emlékeket idézi. Köszönöm Lipka Andrásné, Zsuzsa óvó néninek, hogy emlékezhettem, és egy kicsit óvodás lehettem. Kívánom a mai óvodásoknak, hogy ők is mindig szeretettel emlékezzenek az óvodájukra, óvónőikre. A Kossuth Úti Óvoda dolgozóinak jó egészséget, sok sikert kívánok az eddigi és a további munkájukhoz és az óvoda történetét bemutató kiadvány megjelenéséhez. Magyar Mihályné Kiss Ibolya, aki valamikor óvónőnek készült. 183
