Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)
7. Visszaemlékezések
mit tesz, no nem az Isten, hanem az edző hiánya - lányaink vastagon vezettek és megnyerték a mérkőzést. Ennyit az edző fontosságáról..... Jeszenyi Mihályné jelenleg már nyugdíjba vonult tanár: Emlékeim: Tálas László Igazgató Úr meghívása az óvóképző születésekor számomra nagy kihívás volt. Magasabb szintű feladatokat tervezhettünk, még a tananyag összeállításában is részt vehettünk. Igaz, néha főiskolai követelmény is becsúszott a terveinkbe, mivel kezdetben nem volt tankönyv. Szigorúak voltunk a felvételin, így az után tehetséges „kollégákat" taníthattunk. Később Huszár László igazgató úr is változatos követelményeket állított elénk. Sokszor 28 órában is taníthattam délelőtt, délután szakkörben, este levelezős hallgatóknak művészeti ismereteket. Remek rajztermem volt, én tervezhettem a polcrendszert, ami állandó kiállításként funkcionált. A rajzasztalokat is én terveztem, sajnos akkor is a költségvetésen múlt a kivitelezése és nem lett [állítható] forgatható. Az egyik fő tantárgy volt a rajz és módszertana, tizennégy hallgatónál több nem volt az órámon. A lányok örömmel érkeztek a rajzterembe, bár némi „bánatuk" volt, mert órán csak dolgozni, felelni lehetett. Ugyanis a körben elhelyezett tizennégy rajzasztal mögött senki nem ült, „átlátszó volt a terep". Hozzá is szoktak a rajzterem levegőjéhez, a lényegre koncentráltak. A szülőkkel nagyon jó kapcsolatom volt osztályfőnöki feladataimban. így aztán történt is egy sztori, ami emlékezetes maradt. Rendszeresen tájékoztattam levélben a szülőket, bizonyítványosztás előtt 1 -2 hónappal a gyenge jegyekről, hogy idejében tudjanak javítani a hallgatók. Mivel a szülők nekem hittek, szigorúak felléptek. Az történt, hogy a lányok hamisítottak egy levelet az aláírásommal. Ők azt közölték, hogy javítottak négyesre, ötösre, igen ám, de volt olyan szülő, hogy megköszönte válaszlevélben, hogy két levelet is írtam, így „lebuktak" a lányok. Nem csináltam óriási ügyet belőle, bár úgy emlékszem, nem dicséretet osztottam. így emlékszem, azonban többször is találkoztam mostanában a volt diákjaimmal és ők szigorúnak tartottak. Az eredményeink óriásiak voltak. Kaptunk országos első-, második-, és országos különdíjat is. Minden évben a megyei versenyeken nem egy elsőt, másodikat, harmadik díjat kaptunk rajzainkra. A megyei rajzversenyeken a „Földváriak" jelenléte mindig izgalmas volt más iskolákból érkezőknek. Természetesen az oklevél, a továbbtanulási cél motiválta a lányokat. Nem felejtjük, hogy felvételivel 174
