Paulus Alajos: A magyar falu, Mezőhék küzdelme a megmaradásért (1972 - 2006) (Budapest, 2007)
Mezőhék bemutatkozik
falvak sokasága, a megművelt mezőgazdasági területek látóhatártól látóhatárig nyújtózkodó hatalmas, összefüggő tarkabarka takarója. A Tisza múltszázadbeli, szabályozás előtti vízjárással, elöntéssel sújtott folyómenti területeit szemléltető térképet csak nagy nehezen lehetett összevetni a repülőgép alatt feltárulkozó valósággal. Hiszen Abádszalók, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszasüly, Tiszabő, Nagykörű, Fegyvernek és a többi hosszasan sorolható település akkoriban egyáltalában nem, vagy csak alig-alig létezett. Viszont igaz, a térségükben éldegélő halász, vadász, nádarató népség akár Szolnokról Debrecenbe ladikon is utazgathatott volna, ha éppen kedve kerekedik rá. „Messze jövendővel komolyan vess összve jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” Kölcsey sorait idézgetve tűnik csak ki igazán, milyen szánandóak és szánalmasok azok a mozgalmárok, akik a Széchenyi-Vásárhelyi Tisza-szabályozás eredményeképpen a Tisza, Körös térségének rendkívül megnövekedett lakosságmegtartó erejét semmibe véve valamiféle önérvényesítő - „hivatástudattal” - mivelhogy másként nem tudnak maguknak hírnevet szerezni - azzal fertőzik a közgondolkodást, hogy a Tisza-szabályozás gátjainak megnyitásával, ha kell lerombolásával a többnyire értelmezhetellenül hamis, önös célokat, hírnevet szolgáló - „környezetvédelem” - ürügyén ismét szabad utal kell adni a Tisza szeszélyes vízjárásának. Hogy aztán mi lesz az ott élő emberekkel?... Nos, aki megmarad az visszatérhet a 200 évvel ezelőtt felhagyott ártéri legeltető gazdálkodáshoz, amelynek kétségtelenül nem lebecsülendő járulékos előnye az, hogy kedve szerint Szolnokról Csongrádra, de akár Debrecenbe is ladikon utazgathat. Mindazonáltal a felidézett látomással mit sem törődve repülőgépünk az imitt-amott már kiásott Nagykunsági csatorna nyomvonala fölött szállva Kenderes alatt meredek szögben hirtelen jobbra fordult. A két ágra szakadt csatorna nyugati ágát követte, most már valóban egyenesen Mezőhék felé haladtunk. Az asztal simaságé mezőgazdasági területek egyhangú vonulatát mind sűrűbben sorakozó tanyák látványa törte meg. A gép piros szárnya alatt egymás után maradozott el Örvényes, Kuncsorba, Kétpó - semmi kétség bólogatott a pilóta, ezután már csak Mezőhék következhet. Meresztettem is a szememet. Egyenlőre azonban csak tanyák és tanyák akácfáktól övezett zöld foltjai látszottak, melyek között a fehérre meszelt épületek, mint megannyi békés, nyugalmat sugárzó oázisok tündököltek. 31
