Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Zsolnay László: A képzőművészeti gyűjtemény
A II. világháború után a Damjanich János Múzeum létrehozásával a meginduló képzőművészeti gyűjtés érthető módon a korábban képzőművészeti életünkben meghatározó funkciót betöltött, és halottaiból újjáélesztett Szolnoki Művésztelep alkotóinak munkásságához kapcsolódott. Az 1950-es években és a 60-as évek első felében alapozódott meg a Múzeumnak a Szolnoki Művésztelep alkotóitól származó munkákra épülő törzsanyaga. A helyi képzőművészeti gyűjtés első szakaszának törekvéseit reprezentálta a 60-as években a sajnos kérészéletű Szolnoki Galéria megnyitása a Kossuth téri épület földszintjén, amely a Szolnokhoz, illetve a Szolnoki Művésztelephez kötődő műalkotások segítségével képzőművészetünk sajátos szolnoki vonulatát kívánta bemutatni. A 60-as évek második felében kialakult a Damjanich János Múzeum képzőművészeti gyűjtésének új profilja, amely gyűjtési koncepciójában továbbra is figyelmet fordítva a Szolnoki Művésztelepre, elsősorban a hazai kortárs képzőművészeti alkotások gyűjtésére helyezte a hangsúlyt, a gyűjtés alapvető mércéjeként a művészi kvalitást tekintve. E gyűjtőmunka nagyrészt köszönhető dr. Egri Máriának, aki fiatal muzeológusként a kortárs anyag gyűjtését hasonlóan fontosnak tartotta, mint a szolnoki anyag gyűjtését. A gyűjtésben nagy segítséget nyújtottak az állami vásárlások. Az állami vásárlások művészeket, muzeális gyűjteményeket egyaránt támogató évi akcióin a Művelődésügyi Minisztérium, a tanácsi szervek rendszeres vásárlásai mellett, a művészektől megvásárolt műveket a közgyűjteményeknek ajándékozta. A vidéki múzeumok költségvetésében rögzített műtárgy-gyarapítási kerete mellett ezek a sokkal jelentősebb összegű állami ajándékok tették lehetővé a valóban érdemleges gyűjteményfejlesztést. A Damjanich János Múzeum évi rendszeres 30 ezer Ft-os műtárgyvásárlásra fordítható kerete mellett az 1967-1970 közötti időszakban az állami vásárlások anyagából a Művelődésügyi Minisztérium vásárlásaiból, a Szolnok Megyei Tanács VB vásárlásaiból 700 ezer Ft-ot meghaladó értékű festmény-, grafika- és szoboranyagot kapott. Tulajdonképpen ezzel az együttessel sikerült megalapozni a Damjanich János Múzeum mai magyar képzőművészeti gyűjteményét. A múzeum profiljába elsősorban az alföldi művészet, s ezen belül természetesen a Szolnoki Művésztelep muzeális és élő anyagának gyűjtése továbbra is beletartozott, azonban néhány kiemelkedő kortárs magyar mester képviselte már a jellemzőbb művészeti irányokat, iskolákat egy-egy reprezentáns művével. '*/ 20. Szabó László: Furulyázó fiú A Damjanich János Múzeum akkor még nem rendelkezett az állandó képzőművészeti kiállítás tárgyi feltételeivel. Különböző szempontú időszaki tárlatok mellett így egy-két évenként új szerzeményi kiállításokat is tartottak. A Képzőművészeti Alapon keresztül bonyolódó állami vásárlások mellett meg kell említeni a Szolnok Megyei Tanács VB 1969-ben adott 80 ezer Ft-os póthitelét, amely Ámos Imre válogatott grafikai anyagának megvételét tette lehetővé. Ebben az együttesben került a Damjanich János Múzeum birtokába a mártírhalált halt festőművész utolsó ránk maradt művészi munkája, a Szolnoki vázlatkönyv, amelyet 1944-ben szolnoki munkaszolgálata alatt alkotott. Jelentős fellendülést hozott Szolnok képzőművészeti életében az 1970-es évek elején a volt zsinagóga épületében megnyitott Szolnoki Galéria. Itt nagyobb lélegzetű reprezentatív tárlatok mellett lehetőség nyílt arra, hogy 1975-ben kiírják az I. Szolnoki Festészeti Triennálét, mely a mai napig is megrendezésre kerül Szolnoki Képzőművészeti Triennálé néven. A Budapesten rendezett országos kiállítások ellensúlyozásaként, a vidék művészetének, művészeti életének pártolásáért és fellendítéséért, a szocialista demokrácia elvei és diktátumai szellemében Magyarországon az ötvenes, majd koncentráltan a hatvanas és hetvenes évtizedben alakultak ki azok az országos hatósugarú művészeti fórumok, művészeti rendezvényközpontok, amelyek különösebb változások nélkül még napjainkban is funkcionálnak. Már az ötvenes években megindult Hódmezővásárhelyen a Vásárhelyi Őszi Tárlatok, majd Békéscsabán az Alföldi 21. Ámos Imre: Égő áldozat 93
