Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Szabó László - Gulyás Éva: A Damjanich János Múzeum története
A XIX. század második felében a romantika nemzeti múlt iránti érdeklődése hívta életre - főleg vidéken - a művészet- és kultúrapártoló (régészeti, történeti, könyvtár-) egyesületeket, melyek a későbbiekben szinte általános érvénnyel, mindenütt a történelmi múlt emlékeinek őrzésére hivatott múzeumok kialakulásának alapjaivá váltak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, mint tudjuk, nem Szolnok volt az első, időben megelőzték a polgárosult, kiváltságos területek múzeumai. Jászberényben 1874-ben, Karcagon 1906-ban alakult meg a múzeum, Tiszafüreden 1877-ben Tariczky Endre plébános és Milesz Béla tanító kezdeményezésére létrejött a Tiszafüredi Régészeti Egylet, ezt tekintjük a múzeum alapítási évének. Érdemes megemlíteni a Széli Farkas kunszentmártoni járásbíró és Kovách Albert csépai postamester szervezőmunkája nyomán 1863-ban megalakult Tiszazugi Archeológiai Magántársulatot is, mely régészeti ásatásokat és nyelvjárásgyűjtést is végzett. Ez a gyűjtemény később a Nemzeti Múzeumba került. A Tisza-parti kisváros, Szolnok fejlődése akkor vett nagyobb lendületet, amikor 1847-ben megnyílt a Pest-Szolnok vasútvonal, mely utat nyitott a külvilág felé, valamint amikor néhány évtizeddel később, 1876-ban megyeszékhellyé vált, s idevonzotta a megye vezető értelmiségi és hivatalnokrétegét. Nem lehet a szolnoki múzeum történetét a müvészteleptől függetlenül tárgyalni, az első kísérletek erre az időre nyúlnak vissza. A szolnoki vasút kitárta a kaput az alföldi romantikára áhítozó bécsi és magyar festők előtt, a művészek folyamatos és egyre fokozódó érdeklődése és a város vezetőinek egyetértő támogatása a művésztelep megnyitásához vezetett 1902-ben. Már ekkor felmerült a - képzőművészeti alkotásokat őrző - múzeum létesítésének gondolata. Kaposvári Gyula, a Damjanich Múzeum első igazgatója szavait idézzük: "1901-ben a Szolnoki Művészeti Egyesület a művésztelep alapításakor határozta el képzőművészeti múzeum létesítését. Meg is kezdték a múlt század közepétől Szolnokot felkereső jeles bécsi és magyar festők képeinek gyűjtését. Ezt a törzsanyagot a telep alapító művészei - gyarapítva újabb alkotásokkal - 1902ben a művésztelep megnyitásakor két egybenyíló műteremben állandó képtárként meg is nyitották." HILD VIKTOR, A MÚZEUM MEGÁLMODÓJA Ezt a kiállítást 1904-ben megtekintette a művésztelep létrehozását is pártoló Wlassich Gyula közoktatási miniszter. Hild Viktor, Szolnokon élő neves régiséggyűjtő, később vármegyei főlevéltáros, Hild József építész unokája, aki a régészeti gyűjtést szorgalmazta, felhívta a figyelmét a Szolnok melletti tószegi őskori régészeti lelőhely fontosságára, s kérte "hogy tárcája terhére a négy holdnyi területet vegye meg... a vármegye annak tudományos kiaknázásáról gondoskodni fog, s ezzel egy szolnoki múzeum alapjait megveti... ". A minisztérium állta a szavát, megvásárolták a tószegi Laposhalmot, de a tudományos feltárás költségeinek előteremtését a vármegye hatáskörébe utalták. A múzeumalapítás gondolatának ébren tartója az elkövetkező évtizedekben Hild Viktor volt, aki 1902-ben költözött Szolnokra, s részben mint régészeti és éremtani magángyűjtő, részben mint hírlapíró harcolt a létesítendő múzeumért. A tizenkét vármegyét magába foglaló, az Alföld kulturális fejlesztésére hivatott Alföldi Magyar Közművelődési Egylet 1911-ben alakult meg, a rákövetkező évben Hild Viktor vezetésével létrejött e szervezet szolnoki múzeum- és könyvtárbizottsága. Programjukról így vallott a saját szerkesztésében megjelenő Független Lapban 1913ban: "E bizottság kizárólagos feladata szerintem a nevében szabatosan körül van írva. Múzeum és könyvtár. Semmi egyéb. Feladatnak ez is elég nagy, és ha szakértelem és pénz van hozzá: a leghálásabb. A közművelődés előmozdításának legerősebb tényezője. Létesítéséhez pedig azonnal hozzá kell fognunk, mert periculum in morál 'Az anyaggyűjtést nem szabad halasztani addig, míg a kultúrpalota felépül, mert addig számtalan tárgyat, amit most még megmenthetünk, elszednek előlünk... Minden késedelem nélkül szakmegbízottal kell átkutattatni a vármegyét, összeíratni, megbecsülteim a magánosoknál lappangó muzeális tárgyakat és mielőbb megszerezni azokat, ha lehet, ajándék, ha nem, vétel útján. Ez áll a régi könyvekre is. De sietnünk kell!" Sajnos minden igyekezete meghiúsult a korabeli város közömbösségén (egy évvel a megalakulás után még kétszáz tagja sem volt az egyletnek), de az első világháború is hátráltatta a megvalósulást. 8
