Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Tálas László: Közel két évtized a múzeum életéből

Jelentős kiállításokat is rendeztünk, igaz, elsősorban a Galériában, de a múzeum épületében is. Ezzel azt akartuk demonstrálni, hogy romokon kívül kiállítást is lehet a múzeumban látni. Sok látogatót vonzott, nagy sikere volt a Hol élünk? című kiállításnak, melyet Göncz Árpád köztársasági elnök nyitott meg 1994. január 22-én. Ekkor a felújítás kellős közepén tartottunk. Eközben a Galériában jelentős külföldi kollekciókat mutattunk be. Stuttgartból elhoztuk Grieshaber fametsző monumentális anyagát, az izsevszki (Oroszország) múzeum Udmurtia népművészetét bemutató reprezentatív gyűjteményét. Elsőként mutattuk be Magyarországon a Nagybányai Művésztelep történeti és kortárs anyagát és a 19. századi orosz festészet reprezentatív képeit. Intenzív külföldi kapcsolatokat építettünk ki, nemcsak hoztunk, jelentős anyagot vittünk ki és mutattunk be külföldön. Szolnokon megrendezett neolit és bronzkori kiállításunkat a Nemzeti Múzeumban, majd Németország és Franciaország több városában bemutatták. A Szolnoki Művésztelep kortárs és történeti anyagát Párizsban és Németországban is láthatta a közönség. Szolnok megye népművészetét Párizsban, Lyonban, Riihimakiben, Uusikaupunkiban állítottuk ki. Pénztörténeti és éremművészeti kiállítást Szolnok finnországi testvérvárosában, Riihimakiben rendeztünk. EPIZÓDOK A FELÚJÍTÁS IDEJÉBŐL Az épület felújítása azt jelentette, hogy a pincétől a padlásig az építők mindent megmozgattak, s eközben olyan feledésbe merült dolgok is napvilágra kerültek, melyekről korábban nem is tudtunk. A pince takarítása közben például az egykor volt cipőraktár penészes, korhadt cipőkellékei, bőrök okoztak nem várt meglepetést. Az ilyen „leleteknél" általában jelentkeztek a munkások, hogy tekintsük meg és a további sorsáról döntsünk. Igazi meglepetést a padlástér letakarítása okozott. Egyik alkalommal arról tájékoztattak, hogy nagy mennyiségű kályhacsempét, kályhacsempe-töredékeket találtak a padlás egyik eldugott sarkában, melyet a por vastagon belepett. A portól, törmelékektől, koromtól megtisztított kályhacsempék stílusuk és anyaguk alapján igazi meglepetést jelentettek. Eléggé nagy valószínűséggel megállapíthattuk, hogy az 1860-ban épült Magyar Király Szálloda cserépkályháinak darabjait találtuk meg, melyek valamikor az épület fűtéskorszerűsítésének estek áldozatul. A csempék motívumvilága változatos. Az egyik csempén a középen lévő virágdíszt négy stilizált halfigura fogja közre, s a csempe sarokdíszei is halakat ábrázolnak. Talán ez a cserépkályha az egykori éttermet melegítette. Tartogatott aztán a felújítás más meglepetéseket is. Emlékezetes volt a múzeumi könyvtár bebetonozási kísérlete. Egy pénteken délután megbeszélést tartottunk az ablaktalan I. emeleti igazgatói irodában. A megbeszélés végeztével ki-ki visszament ideiglenes helyére. Néhány másodperc múltával az egyik kolléga kétségbeesetten jött vissza, hogy nem tud a könyvtárba bemenni, mert közel 2 mr friss beton öntötte el az előteret. Az építők még nem fejezték be a munkát, s azzal foglalatoskodtak, hogy a statikai előírásoknak megfelelően a 26 kéménynyílás egyikét betonnal töltsék meg. Csodálkoztak, hogy ez a kémény nem akar megtelni. Az történt ugyanis, hogy a könyvtárban lévő fal a nyomás hatására kiszakadt, és a tömítőbeton ott ömlött ki. Szerencsénk volt: időben észrevettük pénteken délután, ha ugyanis a rákövetkező hétvégén megköt a beton, a könyvtárat csak légkalapáccsal tudtuk volna megnyitni... A másik emlékezetes esemény az igazgatói iroda vízzel való elárasztása volt. Akkor az iroda ideiglenesen az I. emeleti volt TIT-teremben működött. (Ma ez a kép9. Az időszaki kiállítóterem lesz a kép bal oldali részén 10. Készül a hátsó lépcsőház 11. A pincerész csaknem kész állapotban. Korábban állandóan víz és kiömlő szennyvíz borította 12. Három gyönyörű kályhacsempe töredék 25