Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Szabó László - Gulyás Éva: A Damjanich János Múzeum története
24. A „Hol élünk?" kiállítás megnyitója: Tálas László, Göncz Árpád, Szabó László, 1994 25. A megye zászlajának átadása 1996 26. Betkowski Jenő, a tiszai fahajózás jeles kutatója és Kurucsai János mindszenti hajóács tiszai fahajó makettjének készítése közben, 1960-as évek vége megye múzeumaival, hiszen állandóan látogatta vidéki kollégáit, amiben tudta, segítette őket. Különösen jó kapcsolata volt a karcagi Szűcs Sándorral, a túrkevei Györffy Lajossal, a tiszaföldvári Varga Lajossal, a jászberényi Tóth Jánossal. Tiszafüreden ekkor nem volt muzeológus, a múzeumvezetői tisztet Vincze Imre középiskolai tanár részfoglalkozásban látta el. A múzeumok megyei központosítása, a centralizáció a régi, nagyobb múltú múzeumokat nem töltötte el egyértelműen megelégedettséggel. Jászberény mint Szolnok állandó riválisa félt attól, hogy önállósága csorbulni fog. Varga Lajos, a tiszaföldvári Földrajzi Múzeum igazgatója vidéki kollégái véleményét is megfogalmazta, amikor hosszú, baráti levélben fejtette ki aggályait Kaposvári Gyulának az új rendszerrel szemben. Attól félt többek között, hogy nem fogja megőrizni eddigi függetlenségét, tárgyait kölcsönbe kell adni, amelyek az eddigi tapasztalatok szerint ilyenkor mindig megsérültek, megrongálódtak, vagy vissza se jutottak hozzá. Pénzügyi aggodalmairól is beszél. Végül ezt írja: „Megírom még őszintén azt is, hogy kicsit féltem a múzeum eredeti profilját és annak részmegoldásait, illetve az ezekre való törekvéseinket... Végül visszatérnék még a kultúra decentralizációjára is, ami objektív törvényszerűség, de égető társadalmi és más szükségszerűség is... Ezt a munkát szeretném továbbra is végezni, nem ugyan az én dicsőségemre, hanem a vidék kultúrájához, tudományos életéhez, ennek fejlesztéséhez szeretnék néhány aprócska téglát hozzárakni a Tiszazugban, Tiszaföldváron. Ehhez kedv kell. Vagyis: hogy eddigi eredményeink (tendenciák és tárgyi anyag) továbbra is teljes egészükben segítsék ezt a munkát. Úgy gondolom, hogy kéréseim méltányosak, törekvéseim nem óhajtanak államot csinálni az államban, csak további nyugodt, zavartalan és biztos munkát, eredményt (ha még olyan kicsit is kezdetben), fejlődést szeretnék biztosítani." Szerencsére Varga Lajos aggodalmai nem igazolódtak. MUZEOLÓGUSOK, MUNKATÁRSAK A múzeum megnövekedett feladatai létszámbővítésre is lehetőséget adtak az 1950-es évek második felétől. A kezdetben egyszemélyes múzeumban Kaposvári Gyula múzeumigazgató polihisztorként látta el a múzeumi feladatokat egy altiszt (Mrena Lajos) segítségével. Érdemes név szerint is felsorolni a múzeumi gyűjteményt a hatvanas években megalapozó és továbbfejlesztő muzeológus gárda első jeles képviselőit. Az első szakképzett muzeológus Szabó János Győző régész volt, aki 1954-től 1958-ig dolgozott a múzeumban. 1960-ban Csalog Zsolt régész és Pócs Éva néprajzkutató, 1963-ban Szabó László, mint legújabbkoros történész lépett alkalmazásba, 1965-től néprajzkutató. Közel egy évig (1965-66) Bodó Sándor néprajzos, azután 1971-től Gulyás Éva, majd a már hallgatóként is a múzeum munkatársának számító Bereczki Ibolya követte 1982-ben. Selmeczi László régész 1965-ben, Szabó István történész 1966-ban, Stanczik Ilona régész és Egri Mária művészettörténész 1967-ben, Vaday Andrea régész 1968ban lépett be a múzeumba. A régészek csapata 1973, illetve 1975-ben Csányi Mariettával és Raczky Pállal, 1977-ben pedig Madaras Lászlóval egészült ki a múzeum első, alapozó korszakának végéig. így valójában az 1960-as évek második 16
