Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Szabó László - Gulyás Éva: A Damjanich János Múzeum története
13. A szkíta kor emlékei. Részlet az 1964-es állandó kiállításból 14. 125 éves a szolnoki vasút. Szolnoki Galéria, 1972 A múzeum tovább terjeszkedett, és 1958-ban már az épület felét birtokolta. Gácsi Mihály szellemes, 1959-es múzeumi újévköszöntő metszete ezt az állapotot örökítette meg, melyen csak a fél múzeumépület látható, előtérben hódoltság kori edények. Ez a Gácsi-metszet a Damjanich Múzeum emblémájaként szerepel számos múzeumi kiadványon (pl. az Adattári Közlemények címlapján) azóta is. A végleges helyre költözés, valamint a múzeum és könyvtár intézményi kettéválása (bár továbbra is egy épületben maradtak) lehetővé tette az állandó kiállítások megrendezését valamint rendszeres időszaki tárlatokat. A KÖZÖNSÉG SZOLGÁLATÁBAN: ÁLLANDÓ ÉS IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A múzeum első régészeti-történeti állandó kiállítása 1954-ben nyílt meg. A bécsi hadilevéltárból előzetesen megszerzett mikrofilmes hadmérnöki rajzok alapján a múzeumi baráti kör segítségével készült el hozzá a szolnoki vár makettje. A Szolnoki Művésztelep művészei is bekapcsolódtak a munkába: Chiovini Ferenc, R Bak János, Patay Mihály nemcsak a kivitelezésben vettek részt, hanem a műtermi látogatások során hosszas közös töprengés eredményeként születtek meg azok a tervek is, amelyek a kiállítás egy-egy részletének újszerű megoldásait jelentették. 1960. március 6-án nyolc földszinti teremben - főként a Magyar Nemzeti Galéria letéti anyagából - megnyílt a régóta várt állandó képzőművészeti kiállítás, a Szolnoki Galéria. 1964. április 3-án pedig az első emelet nyolc termében, valamint az előtte lévő folyosón átadták a közönségnek az állandó megyetörténeti, régészeti-történeti és népművészeti kiállítást. Sajnos egyik jelentős kiállításhoz sem készült katalógus. 1972-ben, a Damjanich Múzeum állandó kiállításának lebontott újkori termében, a hatvanas évek végétől erősödő Szolnok-Tallinn testvérvárosi kapcsolat keretén belül Szabó István munkájaként megnyílt az 1978-ig álló, az észt kultúrtörténetet bemutató kiállítás. 1975-ben teljesen lebontottuk az 1964-ben nyílt állandó régészeti-történeti kiállításunkat, a felszabadult első emeleti termekbe, a tószegi ásatás százéves történetét bemutató régészeti kiállítás került. Ennek bezártával az első emeleti helyiségek egy részét a múzeum szakkönyvtára, az észt állandó kiállítás megszűntével annak helyiségeit pedig a közművelődési csoport kapta meg. A nyolc földszinti termet elfoglaló alföldi festészeti anyag Nemzeti Galériába történt visszaszállítása után, amíg az új, Szolnok megye a népek országútján címmel 1982-1992-ig egzisztáló, ekkor már csak régészeti állandó kiállítás el nem készült, a földszinti termekben rendeztük jelentős kiállításaink zömét. A múzeumi gyűjtemény kezdettől fogva törekedett arra, hogy anyagát a nagyközönség is láthassa. A Kossuth téri épület birtokbavétele teremtett lehetőséget rendszeres időszaki tárlatokra, korábban a helyszűke miatt erre nem volt mód. Amint a kiállítások jegyzékéből kitűnik, ezek a bemutatók a megye történetének, néprajzának, képzőművészetének, a helyi értékek bemutatása mellett változatos tematikájú vendégtárlatokat is jelentettek. A szolnoki múzeum adott helyet a Magyar Képző- és Iparművészek területi szervezete Nyári illetve Téli tárlatainak. Itt valósultak meg a szolnoki művésztelep alkotóinak egyéni kiállításai (Gácsi Mihály 1967, Berényi Ferenc 1968, Palicz József 1969), de itt kerültek közönség elé a magyar művészettörténet szolnoki kapcsolódású, kiemelkedő egyéniségeinek mai napig emlékezetes nagy kiállításai is (Szandai Sándor 1968, Mednyánszky László 1969, Amos Imre-Anna Margit 1969). Képzőművészeti programjaink keretében nemcsak művészek, hanem mecénások is szerepeltek, például dr. Elek István városi tiszti főorvosnak, a Szolnoki Művészeti Egyesület egykori titkárának hagyatéka. A történeti kiállításainkat sok esetben a politikai évfordulók hívták életre (októberi forradalom - 1967, tanácsköztársaság - 1969; Lenin - 1970, a felszabadulás 20. és 25. évfordulója - 1965, 1970, az iskolák államosítása - 1973), amelyeket a többi szakágak újszerzeményi bemutatói: néprajz (1965-66), régészetiművészettörténeti új szerzemények (1970) tarkítottak. Valamennyi szakág együttműködésével valósítottuk meg első komplex kiállításunkat, a Gyermekkor-t. Itt 12
