Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában
kodtak emberi jelenlétről, ott most aszfaltút hasít a vadonba, s bányák ejtette sebhelyek éktelenkednek a tájban. Szépen csillogó ércek után kutatnak a szorgalmas „emberhangyák”. Csakúgy, mint tragikus sorsú elődeik, ők is a legendás aranyországot, El Dorádót keresik - ki-ki a magáét. Ám rátalálni a szerencsés keveseknek sikerül csupán, a többség végül a bányák higanygőzös poklában végzi. Helyükre egyre újabb hullámban érkeznek a nincstelen garimpeirók tömegei, mindeközben a földből gomba módra nőnek ki az önnön szennyükben fuldokló nyomorúságos barriótelepek. S minő irónia, az egyik ilyen büzlő bádogvárosnak - talán a jó szerencse reményében - a keresett ábránd, El Dorádó nevét adták korunk aranyra éhes kincsvadászai... Az ismeretlen Andok Cordillera de los Andes - Földünk leghosszabb, közel nyolcezer kilométeren át kígyózó hegységrendszere. A varázslatosan csengő név hallatán képzeletünkben megelevenedik az inkák hajdanvolt birodalma: mesés aranykincsek, titokzatos romvárosok és pipáló tűzhányók képe villan fel. Míg a nyugat-andesi államok legendás történelmi-földrajzi nevezetességei gyakori rendszerességgel kerülnek az érdeklődés homlokterébe, jóval kevesebb információ jut el hozzánk a híres látnivalók árnyékában szerényen megbúvó, nemritkán méltánytalanul mellőzött területekről. Ezek egyike a Venezuela egét ostromló Méridai-Kordillerák. A hegyvidék több mint félezer kilométer hosszú vonulata hatalmas falként tornyosul a fülledt, mocsarakkal és lápokkal tagolt Maracaibói-medence és az ország belsejében terpeszkedő, csaknem asztallapsimaságú Llanos alföldje között. A vakító hósapkákkal koronázott trópusi lánchegység - mely az úgynevezett táchirai-nyereggel határolódik el a kolumbiai Sierra Orientaltól - az átlagosan 100-200 méter magas lapos síkságok szintjéről ijesztő meredekséggel szökik 5 ezer méter magasba. A sokak által egyszerűen csak Venezuelai Andokként emlegetett hegység délnyugat-északkeleti csapásirányban húzódik három szövetségi tartomány: Táchira, Mérida és Trujillo területén. Legnagyobb magasságát a Mérida városa felett őrködő 5007 méteres Simon Bolívar-csúcsban éri el. Északkelet felé haladva a hegyvidék magassága jelentősen lecsökken, majd nagyjából Barquisimeto városánál összeolvad a Karib-tengert kísérő Parti-láncok alacsonyabb vonulataival. Bár a Méridai-Kordillerák fő tömegét paleozoós, illetőleg annál is idősebb metamorf kőzetek adják, a hegyvidék több pontján is jól nyomon követhető a krétakori üledékes rétegek erősen gyűrt vonulata; délnyugaton, a kolumbiai határ közelében pedig az eocén kor képződményei -93
