Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában
1543-ban kipattant pusztító erejű földrengés és a nyomában fellépő hatalmas szökőár mérte a városra. Talán Posszeidón bosszúja volt ez, amiért megrabolták birodalmát; mindenesetre a természet adta pofontól az „igazgyöngyök városa” soha többé nem tért magához, a dicső múltat ma már csak a trópusi nap hevében porladozó romok idézik fel... Margarita, Coche és Cubagua együtt alkotják Venezuela Új-Spárta (Nueva Esparta) államát. A szövetségi tartomány különös neve az ország nemzeti hőseként tisztelt, caracasi születésű Simon Bolivártól (1783-1830) származik és a szigetlakok spanyol gyarmatosítók ellen vívott hősies küzdelmére emlékeztet. Margarita népessége az elsők között kötelezte el magát Bolivar függetlenségi mozgalma mellett; egységeik - Santiago Marino és Juan Bautista Arismendi vezérletével - ádáz csatákat vívtak a dél-amerikai gyarmataikhoz foggal-körömmel ragaszkodó spanyolokkal szemben. A három testvérsziget közül Margarita a legnagyobb és a legnépesebb: a 940 km2-es területen több mint 300 ezer ember él. A lakosság etnikai és vallási megoszlását legegyszerűbben egy régi spanyol mondással lehetne jellemezni: „Kevés indián és sok keresztény". A sziget lakossága három jelentősebb, egymástól nagymértékben különböző csoportból alakult ki: az őslakos gvaikeri indiánok, a XV. század végétől betelepülő spanyol telepesek és a nagy számban behurcolt bahamai néger rabszolgák keveredése hozta létre azt a népességmagot, amelyet aztán - hasonlóan az egész országhoz - a Föld legkülönbözőbb szegleteiből érkező bevándorlók színeztek tovább. A lakosság 95 százaléka a sziget nagyobb, termékenyebb keleti felén tömörül; itt található a legtöbb település, többek között a tartományi székhely, La Asuncion is. A nyugati rész - amelyet Macanao-félsziget néven jelölnek az atlaszok - kopár, ritkán lakott vidék. A száraz éghajlatú, forrásokban és felszíni vízfolyásokban egyaránt szegény terület benépesülését leginkább az édesvíz hiánya akadályozza. A szigetlakok ellátására a közelmúltban vezetéket fektettek le a tenger mélyén, segítségével a kontinensről percenként 2 millió liter vizet pumpálnak át Margaritára! A viszonylag kis területű, ám annál élénkebb domborzatú Margarita növénytakarója szokatlanul változatos képet mutat. A „legcsapadékosabb földrész” szomszédságában fekvő szárazulat alacsonyabb területeit meglehetősen kevés eső öntözi. A csapadék éves átlaga mintegy 350 és 500 milliméter között ingadozik, ezért a forró égövi sziget nagy részét - elsősorban a hegyek déli lejtőit és a keskeny tengerparti sávot - a mostoha életkörülményekhez alkalmazkodott szárazságtűrő (xerofita) vegetáció uralja. Ellenben ott, ahol orográfíkus hatásra ugrásszerűen megnő a csapadék mennyisége, buja, örökzöld erdőségek alakultak ki. Tipikus hegyi esőerdő zöldell például a tartományi fővárostól nyugatra emelkedő Cerro el Copey passzátszeleknek kitett keleti hegylejtőin. A 15 ezer lelkes település fölé tornyosuló hegy ormára 77
