Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Dávid Lóránt - Kangúr Tibor - Listár Dániel: Az oikumené határán: Izland

Pajzsvulkánok és hasadéktűzhányók

Az aktív vulkáni működés tanúi a kiterjedt lávamezők is. Két formájukat különböztetjük meg. Apalhraunnak nevezik a kisebb-nagyobb kődarabokkal borított felületeket, melyeket egykoron izzó lávafoszlányok és bombák terítettek be, felszínükön jókora hasadékok és repedések tátonganak. A másik forma, a helluhraun keletkezésében is a földkéreg alatti feszültség játszott vezető szerepet. Felszínre érve, a különböző sűrűségű láva eltérő sebességgel haladt, így volt rá idő, hogy vékonyabb-vastagabb szilárd burok alakuljon ki felületén.

Izland valóságos élő vulkanológiai múzeum, ahol szinte valamennyi tűzhányótipus megtalálható. Legjellegzetesebbek a laposan domborodó, kerekded formájukról elnevezett pajzsvulkánok, és a több kilométer hosszan elnyúló hasadéktűzhányók. A Thóisvatn-tótól délre, egy nagyjából 8 ezer éve keletkezett hasadékon át folyt ki a 130 kilométer hosszú Thjórsárhraunlávaár, mely a déli parton ömlött az óceánba. Ez Földünk legnagyobb, egyetlen kitöréssel keletkezett jelenkori lávatakarója; területe 770 km2.

A hatalmas repedések mentén különböző nagyságú láva- és hamukúpok sorakoznak, kráterekkel tagoltan. A leghíresebb ilyen kürtősoros hasadékvulkán az Askja (Eldgja) és a Laki-tűzhányó, melyek délen, egy észak-északkelet-dél-délnyugat irányú repedés mentén alakultak ki. A Laki lávatömege

Bazaltos vulkánon kialakult fonatos láva (Fotó: Mező Szilveszter)

117