Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában
szikrázó hópalástba burkolózik. Jégbe merevült gránitóriások ezek, „ötezer méter magas fejükön örök gleccserek gyémántkoronája csillog”. Állandóan hóval borított területek napjainkban már csak a felsorolt öt csúcs környezetében fehérlenek. A recens fimfoltok, továbbá a kisméretű gleccserek csupán szerény maradványai annak az irdatlan jégtakarónak, amely a pleisztocén korban a komor hegyvidékre borult. A térség legerőteljesebb eljegesedése mintegy 20 ezer évvel ezelőtt köszöntött be és nagyjából 7 ezer éven át tartott. A mérida glaciálisnak nevezett időszakban a jéggel borított felszínek összterülete a 600 km2-t is elérhette! A hegyekre nagy területen fehér páncél nehezedett, a gleccserek jégkarjai a 2700 méteres magassági szintet is elérték. A mozdulatlanságba dermedt természet a fagy hosszantartó szorításából csak a pleisztocén kor végén szabadult. Az éghajlat melegebbre fordulásával a jégmezők kiterjedése drasztikus mértékben lecsökkent. Bár az úgynevezett kis jégkor (körülbelül 1500-1820) emlékei még 4200 méteres magasságban is kimutathatóak, a tartós hóhatárnapjainkban nagyjából 4700 méteren húzódik. A gleccsemyelvek - akárcsak bolygónk számos más magashegységében - a Méridai-Kordillerákban is gyors ütemben hátrálnak. Ez a folyamat különösen az 1800-as évek közepétől vett nagyobb lendületet, nem egy csúcs ezen időszak alatt veszítette el látványos hósapkáját. A Pico Bolivár szűkebb környezetében 100 év alatt hallatlanul nagy, csaknem 99 százalékos volt a jég területvesztesége! Mindezek ellenére még 1952-ben is tíz gleccsert jelöltek itt a térképek. Mára ebből csak öt maradt (Espejo, Timoncito, El Encierro, Coromoto, Sinigüis); négy jégfolyó teljesen eltűnt, egy pedig visszahúzódott bölcsőjébe, a páholyszem firngyüjtő mélyedésbe. A Venezuelai Andok kárgleccserei méretüket tekintve messze elmaradnak az Alpok vagy a Himalája gigantikus jégárjaitól. A kezdetleges táplálóterület és a mérsékelt utánpótlás miatt mozgásuk rendkívül lassú, s csak minimális morénaanyagot termelnek. S ámbár a pleisztocén jégtakaró jelentős része semmivé vált az idők során, a kor nem múlt el nyomtalanul a Méridai-Kordillerákban sem. A vadregényes hegyvidék a glaciális formák gazdag tárházát kínálja az oda látogatóknak. Az utolsó eljegesedés parabola keresztmetszetű teknővölgyeket, merész vonalú kárpiramisokat, élesre csipkézett sziklagerinceket és szelíden ívelő morénasáncokat hagyott maga után; ajég elolvadása után pedig sok helyen kristálytiszta vizű tavacskák, festői tengerszemek keletkeztek, a hegyekbe sereglő nagyszámú turista nem kis örömére. 101
