Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Bagi Gábor: Tiszaföldvár története a honfoglalástól 1876-ig

A Podmaniczkyak fóldesurasága jól példázza a régi magyar arisztokrácia sorsát, lehetőségeit a polgári átalakulás korában. A feudális nagybirtokok kapitalisztikus nagyüzemmé fejlesztését nem csupán a tőke- és a hitelhiány gátolta, hanem a családi közös gazdálkodás sajátosságai, nehézkessége, a családtagok nehezen változó életvitele is. Ez pedig nem csupán Földváron vezetett a nagy birtoktestek szétdarabolódásához, a földek zömének elvesztéséhez. A forradalom és szabadságharc A márciusi forradalom, majd a jobbágyfelszabadítást kimondó áprilisi törvények helyi fogadtatása nem ismert, a volt jobbágyok elégedetlenségről nem szólnak. Májusban indult meg a nemzetőrség szervezése, melynek a hó végén 246 tagja volt. Ezeket egy századba szervezték. 1848 nyarán a szerb felkelés miatt a Heves megyei nemzetőrség negyedét is mozgósították. Feltehetően mintegy 60 földvári fordulhatott meg a bácskai hadszintéren, majd 6 hét szolgálat után tért haza. A veszteségekről adatok nem ismertek. Utóbb egy háború végéig szolgáló nemzetőr alakulat is felállt. Szeptember folyamán Görgey Artúr őrnagy alatt az itteni nemzetőrök, felkelők egy része is a Dunántúlra vonult. Októberben Simmunich Sáros környéki megjelenése eredményezett újabb mozgósítást, decemberben pedig Schlick altábornagy csapatainak betörése. Az utóbbi alkalommal a lovasokat harcba is vetették a vereséggel végződő kassai ütközetben. A katonaállítás 1848 szeptemberétől vált jelentőssé. Az eredetileg megajánlott 200.000 újoncból Heves megyére 4200 jutott, minden 127 lakosra 2 fő. Ehhez 1849 tavaszán még 50.000 újonc járult, de ezt a kontingenst a háború végéig nem sikerült kiállítani. Pillanatnyilag 50 földvári honvédről tudunk. A régi császári királyi alakulatok közül az 1. Császár huszárokhoz 6, a 12. Nádor huszárokhoz 5, a 6. Württemberg és a 9. Miklós cár huszárokhoz, valamint a 32. gyalogezredhez l-l fő került. A honvédalakulatok szervezése nyomán 16-an a 20., 3-3 fő a 16., 51. és 71., 1 a 21. zászlóaljhoz került, míg az Attila huszároknál 6, a Görgey csapatnál 3, a Dembinsky csapatnál és a Hunyadi huszároknál 1 -1, a tüzérségnél 2 fő szolgált. Földvár 1849 elejétől jó három hónapra frontvárossá vált, amikor a magyar kormány Debrecenbe vonult vissza, és a császári csapatok a Tiszáig vonultak előre. Mesterházy István vezetésével Földváron és Cibakházán hamarosan nemzetőr és honvédcsapatok jelentek meg, hogy a cibakházi hidat egy későbbi ellentámadás számára megtartsák. Ezek ellátása, beszállásolása a két település lakosságát terhelte. Az alakulatok február folyamán több császári támadást is visszavertek. A hó végén érkezett be Damjanich János délvidéki hadosztálya is, mely március 5-én a cibakházi hídon átvonulva eredményesen támadta meg Szolnokot. 1849 március közepén Tiszaföldváron nagy magyar csapatmozgások voltak. Vetter altábornagy vezetésével a tiszai hadsereg mintegy 35.000 embere vonult itt át, hogy a cibaki hídon átvonulva oldalba támadja Windischgraetz tábornagy császári haderejét. Az ellenséges erők azonban Nagykőrös vidékén összpontosultak, ami lehetetlenné tette a hadműveletet. Emiatt Vetter elrendelte a visszavonulást, majd a Tiszafüredre történő visszatérést, míg a hídfő őrzését Kazinczy Lajos hadosztálya kapta feladatul. A honvédséggel együtt Kossuth is megfordult ekkor Földváron. 16-án keltezett innen leveleket, és állítólag a Kossuth Lajos u. 32. sz. helyén álló Sallay házban szállt meg. A tavaszi hadjárat nyomán az ország zöme ugyan felszabadult, az orosz beavatkozás azonban eldöntötte a szabadságharc sorsát. A júliusban meghirdetett népfelkelés földvári 73