Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Cseh János: Tiszaföldvár környékének régészeti emlékei az őskortól a középkorig (Függelék: a városterület gepida leletei)

Cseh János Tisza földvár környékének régészeti emlékei az őskortól a középkorig (Függelék: a városterület gepida leletei) Mindenkor, midőn az ember személygépkocsival észak-északkelet, a folyó irányából közeledik Tiszaföldvár városa felé, valahányszor föltűnik a síkvidékhez igazodott szemnek a település ezen sarkának markáns, határozott kiemelkedése a tájban, valóban földvár képzetét keltve. A Tisza vidéki régészetben bizonyos mértékig járatos szakmabelinek már pusztán ez alapján, vonatkozó adatok nélkül, arra kell következtetnie, hogy a környék bővelkedhet archeológiai régiségekben, a múlt emlékeiben. Ha az ember közelebbről, tüzetesebben szemügyre veszi, tanulmányozza a határt, a városterületet, azon nyomban kirajzolódik három, láncszerűen egymáshoz kapcsolódó és a néhány km-re eső Tisza folyó felé nyíló, mélyebb fekvésű térszín. Ezek az ívelődő, kerekded öblözetek egykori folyómedrek, árterek elmosódott maradványai, külső határvonalukon hangsúlyos, a régészetben magaspartnak nevezett morfológiai jelenséggel (Sziget, Halesz és Homok-rét). A jelenlegi város beépített része ezek közé ékelődik, az ősi, eredeti löszplató megmaradt darabján. A biztonsággal azonosítható lelőhelyek, szám szerint nyolc a több mint tucatnyiból, nagyobbik hányada az imént leírt területre esik (1. kép). Ezeket és a határ többi régészeti leletét a szerző oly módon mutatja be, hogy azok egyfajta kutatástörténeti szekvenciát, sorrendet alkossanak, de hangsúlyozandó, hogy csak így-úgy - a kora népvándorlás kori emlékek nélkül, amelyek a föggelékszerű részben kaptak helyet.

1 Tiszaföldvár első régészeti leletei négy emberöltővel ezelőtt, 1876 szeptemberében váltak publikussá, ismertté, éspedig a Budapesten megrendezett VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Anthropológiai Kongresszushoz kapcsolódó kiállítás révén, Széli Kálmán illetőleg a Tiszazugi Régészeti Társulat jóvoltából. Ezek közül a három darab késő bronzkori, homokkő öntőformát tokos balták készítéséhez használták annak idején. Az igazi harci eszköz nyélcsöves baltát és egy kardtöredéket (szintén bronzból) ugyanabban az esztendőben szerezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum.

2 Ezeknek a Gávai kultúrába 1 Jelen dolgozat megírásával Csányi Marietta régész bízott meg 2001 kora tavaszán, s júliusra készültem el vele. Köszönni tartozom ezért a lehetőségért, valamint az összeállítás szakmai és nyelvi lektorálásáért. A vonatkozó irodalom összegyűjtésében Pató Mária volt segítségemre, a lemezen történő prezentálásban pedig Gulyás Katalin. Az illusztrációs anyag rajzos részét zömmel a szerző készítette, a fotók egyfelől Kozma Károlynak (kolor), másfelől Szlankó Istvánnak, Gyevnár Lászlónak és az MTA Régészeti Intézet munkatársának (Sugár István) köszönhetők. 2 Hampel 1876, 134. Fig. 136., 135. Fig. 137. és 139., 136-137., 140. Fig. 154 és >39.;Hampel 1878, Planche III. Fig. 4 et 5, Planche IV. Fig. 4 et 5, továbbá 9 et 10, 59.; Hampel 1886,4. tábla 4—5 és 9-10; Horváth 1935, 5. 1. kép ésuo.; Kalicz 1957, 77.; Mozsolics 1985,40. és 203. 33