Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században
legelő), illetve távol, a határ keleti részén (úrbéri szántóföldek). Előbbiek a belterületről is könnyen elérhetők voltak, míg a távolabbi földeken (Öcsödi út, Masznik út, Csiger út, Zsigeroldal) már az 1860-as évektől kezdtek nagyobb számban tanyákat építeni. A gazdák egész éven át általában nem laktak kinn, csak nyáron mentek ki a munkák idejére. Szintén ritkán fordult elő, hogy a gazda házas fia költözött ki a tanyára. E fiatal gazdacsaládok is addig maradtak kinn, míg a gyermekeik iskolába nem jártak. Akkor beköltöztek a faluba, s a tanyát tanyás vette át. A földvári tanyákon jellemzően tanyások vagy cselédek éltek. A tanyás családjával foglalta el a gazda tanyáját, s maga gazdálkodott bizonyos részért; a cseléd nőtlen ember volt, kommenciós alkalmazott. A volt jobbágyság földbirtoklására vonatkozóan jelentősen új eredményeket hozhat az 1881-ben, a határ kataszteri felmérése során készített térkép elemzése. 2" A zsellérek, a gyalogmunkások, a napszámosok, a lakók alkották a lakosság, s a mezőgazdasági munkások derékhadát. (Zömmel reformátusok, evangélikusok.) E nagyszámú földmunkás réteg előtt különböző megélhetési lehetőségek kínálkoztak. A földesúrtól megváltakozott zsellérek föld nélkül szabadultak fel, azonban legelőjárandóság megillette őket, ahová állataikat kihajthatták. Biztos kenyeret (kommenciót) kínáltak az uradalmak, többen vállalták is a cselédsorsot. A nagy többség megragadott minden kínálkozó idénymunkát, az évi kenyérnekvalót pedig a környező majorságokban (nemcsak helyben, hanem pl. a túri határban) vállalt aratással, csépléssel szerezte meg. E rétegből kerültek ki a kubikosok, akik egy időben az ország minden részébejártak földmunkára - főleg a nagy vasútés védgátépítések idején. A felemelkedés lehetőségét rejtette magában, ha tanyásnak álltak, hiszen évek megfeszített munkájával esetleg maguk is földet, tanyát szerezhettek. A legtöbb család alaposan kivette részét a környékbeli homokos talajú területeken a szőlők felújításából, új szőlők telepítéséből. Sokan közülük állandó lakóhelyüket is ide tették át a községből. E szinte robbanásszerű kiköltözés (a belterület erőteljes terjeszkedése déli irányban) 1860 körül kezdődött, a 70-es évektől nagyarányú. 1875-ben csak a református egyháznál 29 szőlőbeli újszülöttet kereszteltek és 20 halottjuk volt. 1890-ben kereszteléseik száma 47, az elhaltaké: Öregszőlő - 18, Virághegy - 1, szőlők - 30. A cselédek, béresek a különböző birtokosok, bérlők kezén olykor gyorsan változó uradalmi majorok lakói voltak. A zömmel távolabbi vidékekről idekerült földvári katolikusok szinte teljes egészében e réteghez tartoztak, de szép számmal akadtak köztük helybeli és környékbeli reformátusok és evangélikusok is. Különösen nagyarányú a szarvasi evangélikusok itteni munkavállalása, akik nemcsak földvári uradalmak, hanem más környékbeli nagybirtokok (Gyalu, Zsiger, Kalapos, Kengyel, Szenttamás és Varsány puszták) felé rajzottak ki. Szintén a majorságok foglalkoztattak juhászokat, az 1870-es évek közepétől azonban egyre ritkábban fordulnak elő az anyakönyvekben, ami a legeltető juhtartás visszaszorulásának legbiztosabb jele. Dohányosok, kertészek az 1860-as években fordulnak elő Martfűn és Kunhalom pusztán, ekkor még főleg jászkiséri reformátusok. A 70-es évek végén Nagyháton kezdődött meg a dohánytermesztés, ahol jellemzően Csongrád megyei és karajenői katolikusok telepedtek meg e célból. A paraszti társadalomhoz kötődtek foglalkozásuk révén az iparosok, 2 9 kezdetben a reformátusságból és az evangélikusok közül. Néhány zsidó (cipész, pék, bádogos, gépész) is akadt közöttük, a katolikus iparosok bevándorlása az 1880-as évektől lesz majd nagyobb arányú mind az uradalmakba, mind a községbe (gépész, kovács, bognár; ács, szabó, műszerész, pintér, köteles, szobafestő stb.). 1858-ban már bizonyosan működött téglaégető Földváron, erre utal a téglavető, a „cserepész" foglalkozások megjelenése, 1894-ben do28 Lelőhelye: J-Nk-Szolnok Megyei Levéltár. Sokoldalúan felhasználható adatai alapján eddig egyedül Szlankó I. közölt egy kisebb írást a Múzeumi Levelek 69-70. számában, mely a földvári ragadványnevek kivételes gazdagságát tárja elénk. 29 Részletesebben lásd Vas Béla e kötetbeli tanulmányát. 180
