Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században
Evangélikusok TiszafÖldvárra a XVIII-XIX. század fordulóján költöztek nagyobb tömegben. Családneveik zömmel szlovák hangzásúak, de németeket és magyar nevűeket (Huszár, Szénási, Harangozó, Bárány, Kun stb.) is találunk köztük. 1817-ben alakították egyházközségüket, anyakönyvezésük is ekkor kezdődött. Lélekszámuk különböző időpontokban eléggé hullámzó volt 2 2 1825 452 1828 3271 (az evangélikusokkal együtt) 1837 582 1850-51 491 1855 360 1891 1059 1941 190 Más forrásból pontosan tudjuk, hogy 1842-ben 77 lutheránus család élt Földváron. 1828-ban 30 gyermek születését rögzíti az anyakönyvük, 1851-ben pedig 27 gyermeket kereszteltek - úgy tűnik, a közösség létszáma két évtized alatt csak kevéssé változhatott. A XIX. század végéhez közeledve viszont kétszeresére szaporodott a gyülekezet. Szinte hihetetlen mértékű erős megfogyatkozásuk a XX. század első felében (5. ábra). Hiányosan fennmaradt anyakönyveik miatt a felekezet gyarapodása évről-évre nehezen követhető, azonban az 1850-es évek közepétől meginduló lélekszám gyarapodásuk így is szembetűnő. 1828 és 1843 között a november és a január a házasságkötés fő időszaka, a század végén a reformátusokhoz hasonlóan a november és január közti időszakban keltek egybe a legtöbben. Házassági kapcsolatrendszerük eltérő a kálvinistákétól. Az 1820-30-as években a házasságok 60-65%-ában idegen az egyik házasfél, az 1840-50-es években már csupán a házasságkötések 1/3-ában, az 1860-80-as évtizedekben pedig 15% körüli arányra csökken exogámiájuk. Tehát a helyi közösség létszámnövekedésével nőtt az esélye annak, hogy a házasulandó helyben megfelelő (pl. nem közeli rokon) párt találjon. Exogám társtelepülésüknek talán egyedül Szarvas tartható, mely a legközelebb fekvő, zömmel evangélikus lakosságú helység. Nem túl intenzívek kapcsolataik (1^1 házasság évtizedenként), de folyamatosak a vizsgált évtizedekben. Az 1850-es évekig számos Pest megyei település lakói kapcsolódnak házassággal a földvári evangélikusokhoz - ami szintén amellett szól, hogy eredeti lakhelyük Pest megye lehetett, s még évtizedekig élnek és házasságkötésekkel is megerősíttetnek a rokoni szálak. Ezek lassan elhaltak, s az 1860-as évektől elsősorban a környék szórvány evangélikusságával házasodtak (főként a környező pusztákról és Mezőtúrról). A belső gyarapodás mellett a bevándorlás mindig jelentős szerepet játszott a felekezet lélekszámának növekedésében. Anyakönyveik 1840-es évektől tüntetik fel következetesen a születési helyet. A szarvasi származású házasfelek vannak a legtöbben; a 40-es években nagy mértékű Pest megye felől a beköltözés (Gyón, Pilis, Tótgyörk, Aszód, Cinkota, Tápiószentmárton, Bénye, Irsa, Mikebuda, Bugyi helységekből). 1855 után pedig a felvidékiek (Zólyom, Túróc, Gömör megye) mellett külföldi eredetű házasodok is jelentkeznek (Szilézia, Stájerország, Bajorország). 1858-tól tűnnek fel a keresztelési anyakönyvekben a szarvasi bevándorlók, akik zömmel a martfűi uradalmak béresei, néhányan pedig tanyásságot vállalnak földvári gazdák szolgálatában. E családok minden bizonnyal életük22 Ua. mint a 21. sz. jegyzet. 170
