Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században

Békés megyéből Békés Makkai István Nagy András 1724-25 1724-25 1724-25 1724-25 1724-25 1724-25 Kovács Gergely Gyoma Lados Gáspár Lados Jakab Lados Mihály Név szerint, származási hely megnevezése nélkül külön említ 1722-ből 10 telepes családfőt, akiket azonosnak kell tekintenünk a Soós I. által megjelölt Heves megyei betelepülőkkel.

6 Ezeket a megyei összeírásban talán azért nem lelhetjük fel, mert ott csupán a más megyék által kerestetett, szökött jobbágyokat sorolták fel, így a HevesKülső-Szolnok megyén belüli népmozgást nem rögzítették.

7 Valószínűnek tűnik, hogy a Nagykunság-Törökszentmiklós felől Földvárra irányuló vándorlás sodorta ide őket a megye tiszántúli részéről. E 43 család egy kisebb hányadát 1-2 év múlva már nem találták az összeírok Földváron - letelvén az új telepeseknek járó adómentes időszak gyorsan továbbköltöztek. Az újonnan települt, gyorsan változó népességű, bár folyamatosan gyarapodó (1725ben már 56 családból álló) falunak azonban hamarosan a léte is majdnem veszélybe került. 1727-ben a földvári jobbágyok konfliktusba keveredtek földesurukkal, aki - véleményük szerint mértéktelenül - nemcsak növelni kívánta adójukat, de az 1721. évi Pesti Commissio tilalmára hivatkozva megtiltotta félig kész templomuk továbbépítését is. Ezért 27 család egyszerűen felkerekedett és továbbköltözött Nagyrévre, Törökszentmiklósra, Tarcsára és egyéb helyekre. A válság megoldása az lett, hogy Olasz László eladta tiszaföldvári birtokát Podmaniczky Jánosnak, aki a Forgách grófok birtokrészét is hamarosan megszerezte. A kiélezett helyzet konszolidálására törekedvén visszacsalogatta az elszökdösött jobbágyokat és ígéretet tett a félig kész templom befejezésére is. 1728-ban Kenderesre, Öcsödre és Jászkisérre költözött el egy-egy család.

1* Ezen adatainkból a tiszántúli kálvinista helységekkel zajló élénk népmozgások (ide- és odaköltözések) rajzolódnak ki. Ujabb válság robbant ki 1730-ban, mikor Erdődy püspök-főispán (az ellenreformáció egyik fő alakja a korszakban) ismét érvényt akart szerezni a református templomok lerombolását előíró rendeletnek. Tiszafóldvár lakossága úgy határozott, hogy vallását, templomát nem hagyja, s ha továbbra is háborgatják őket, mindannyian elhagyják lakóhelyüket. Ez a fenyegetés eredményes volt, mert maga a földesúr, illetve a püspök vezette vármegye járt közben adófizetői megtartása érdekében, s templomuk is megmenekült. E mozgalmas években átmeneti, rövid nyugalmi állapotot tükröz a vármegye 1731ben készített adóalap változási kimutatása,

9 mely szerint Fölváron az előző évivel megegyezően 47 az adózó családfők száma. A névsorokat összevetve kitűnik, hogy az új 6 Soós Imre: A jobbágyfold helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711-1758. A Damjanich János Múzeum Közleményei I. Szolnok, 1958. 32. (Hivatkozása: EÁL (HML) közig, iratok 1723: Nro. 108.); Benedek Gy. 1974. 159. szerint 1722-ben: Pap István, Orosz Simon, Oláh Márton, Balogh János, Bodnár Máté, Kiss Gergely, Orosz András, Konta Péter, Pap István és Dobi Gergely lakott Földváron. 7 A szökött jobbágyokat a birtokosok a vármegyei hatóságok által nyomoztatták. HML IV/7b/l öi. 560. (DMHA: 1759-90.) 1720 és 1723 között Tiszafóldvár lakosai: Oláh András, Nagy Gergely, Bécsi Lukács, Pásztor István, Elekes János, Németh András - Egyekről; Cserni István, Máthé Márton, Máthé István - Herepről; Lévai István - Kisújszállásról; Maró János Karcagról; Major István, Nagy György - Madarasról. 8 Benedek Gy. 1974. 130. 9 A tiszai járásban lakó jobbágyok adóalap változási kimutatása 1731. HML IV-7/c/l öi. 611. (DMHA: 1820-90.) 158