Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Gulyás Katalin: Tiszaföldvár népessége és társadalma a XVIII-XIX. században

végig szántóföldek között vezetett az út. A Tisza szabályozása után vált lehetővé, hogy a Tabán és a Sziget összekötésével út épüljön a Martfű pusztai uradalmak felé. A gazdálkodási mód, a tulajdoni és társadalmi viszonyok változását jelzik a határ K-i felében települt tanyák, melyek két nagyobb tömbben helyezkedtek el: a község keleti határa mentén húzódó sávban (úrbéri szántóföldek), illetve az ezt határoló középbirtok-övezet (a különböző birtokosok kezén lévő Héki-, Bereznay-, Jókúti-, Kunhalmi-, Őzénhalmi-majorok) és a vasútvonal között. Az 1990-es évek elején kiadott térkép

3 a jelenlegi állapotot tükrözi: Tiszaföldvár belterülete az eltelt évszázad alatt olyan mértékben terjeszkedett dél felé, hogy gyakorlatilag „összenőtt" Cibakházával. A szőlők benépesedése-beépülése révén, mindkét irányból növekedve az egymástól eredetileg csaknem 7 km-re fekvő két településközpont között napjainkra egybefüggő lakott terület alakult ki. A XX. század első felében beépült Tiszaföldvár vasútállomás felé eső része, az Újtelep. 1950 körül a település határából jelentős területeket csatoltak el: É-i részét, a mai Martfű területét (mely csak kisebb része az egykori martfűi pusztának), K-i részét pedig tanyai lakosságával együtt Mezőhékhez. A határból az 1960-70-es évek folyamán szinte teljesen eltűntek a tanyák, csupán dűlő- és határrész-nevek őrzik még az egykori tanyavilág és a részben tsz-majorrá alakult uradalmak emlékét. Ez volt tehát az a térben folyamatosan táguló települési keret, melynek változása jól szemlélteti a magába fogadott népesség számbeli gyarapodását is az elmúlt mintegy 300 évben. Népesség Tiszaföldvár lakosságára vonatkozóan az első adatokat az. 1571. évi szolnoki török defterben találhatjuk, mely 49 házat és a falu templomát, a szomszédos Martfű faluban 14 házat, Homokszálláson pedig 16 házat sorol fel. A településhálózat tehát sűrűbb volt a mainál. Földvár ez időben közepes nagyságú település - a 100 házból álló, jóval népesebb Varsányhoz és Törökszentmiklóshoz, valamint a 12-27 házból álló, környékbeli kis falvakhoz (a két említetthez és a hasonló nagyságú tiszazugi településekhez) viszonyítva.

4 A tizenöt éves háború idején, a XVI. század utolsó éveiben a vidék súlyos pusztulást szenvedett, számos települése elnéptelenedett. Erre a sorsra jutott Tiszaföldvár és a ma már határához tartozó, egykori lakott helyek is. Földvár még 1614-ben is lakatlan puszta, 1620 körül azonban ismét újjáéledt - lakói kálvinisták. Az eredetileg kun lakosságú Homokszállás vélhetően ekkor vált pusztává. 1658-ban ismét törökdúlás vetette vissza a Tiszazug népességének lassú regenerálódását. Földvár lakossága fogyatkozott, Martfű elnéptelenedett - lakói az ekkor még népes Tiszavarsányon találtak menedéket. A földváriak a török kiűzése körüli hadjárat kapcsán 1691 körül ismét elmenekültek, egy részük elpusztulhatott. 1701-ben a régi lakosság maradéka még visszatért, s 1706-ig ismét népes a falu, ekkor azonban a Rákóczi szabadságharcba bekapcsolódó délvidéki rácok, illetve Rabutin generális csapatainak átvonulása során újra elnéptelenedett. A XVIII. század második évtizedével az egykori hódoltság területén az élet ismét biztonságossá vált: beköszöntött a tartós béke, megszűntek az ismétlődő háborús időszakok, a szembenálló felek portyázásai - megnyílt a lehetőség a sok viszontagságot túlélt 3 Jász-Nagykun-Szolnok megye településeinek atlasza. HISZI megyeatlasz sorozat. H.n. 1996. 43-44. 4 Györffy Lajos: Adatok az Alföld török kori településtörténetéhez. Jászkunsági Füzetek 4. Szolnok, 1956. Tiszaföldvár: 35.; Martfű: 17.; Homok: 34. 156