Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Vas Béla: A „maga keze által..." - Ipartörténeti áttekintés
Az 1980-as években még 8-12 millió tégla az éves termelés, míg az 1990-es évekre ez lecsökken évi 4—5 millió égetett darabra. 1991-ben viszont 6,5-7 millió darab a gyár termelése. 4 1 A téglagyár jelenleg a mezőtúri központú ALTEK Kft 4 2 tulajdonában van. Termékskálájuk széles, tömör (12x25x6,5 cm) és lyukas téglák, különböző falazóblokkok, burkoló és idomtéglák stb., de egyedi megrendelésre is dolgoznak. A háború előtti épületek, műemlékek helyreállításához szükséges nagyméretű (14x23x6,5 cm) téglát is gyártanak. Az Ipartestület A nagy létszámú iparos munkásság összefogása elkerülhetetlenné vált a piac megőrzése érdekében. Az 1884-ben megjelent ipartörvény szerint az iparosok új érdekképviseleti szerve az ipartestület lett. Tiszaföldváron már 1884-ben megalakult ez a testület, 89 iparos részvételével. Az Ipartestületi Székház egy kis nádtetős épület volt, az egykori (ma ismét) Deák utcában, ami az iparosok számának növekedésével, szűknek bizonyult. 1923-ban, a közgyűlés felhatalmazása alapján, az akkori elöljáróság egy nagyobb termet építtetett a meglévő mellé. 1926-ban ezt is nagyobbítani akarták, amikor felvetődött a lehetősége annak, hogy a község központjában megvehetnék az Acsay-féle vendéglőt. A közgyűlés ezt jóvá is hagyta, és az elöljáróság - többszöri alkudozás után - 20.800 pengőért megvette az épületet 1927 augusztusában. Nagyon gyors átalakítás, festés, csinosítás után 1927. november 20-án ünnepélyesen felavatták az új székházat. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a Szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztártól 16.000 pengő kölcsöru vettek fe!. J i Ebben az időben az építési szezon március 15-e körül kezdődött, és novemberben fejeződött be. A segédek a községháza előtti téren gyülekeztek vasárnaponként, hátha valamelyik mester felfogadja őket. A napi munkaidő - a 30-as évek elején - napkeltétől napnyugtáig tartott. Szerződést nem írtak, így bármikor továbbállhattak, vagy a mester kiadhatta munkakönyvüket. 1941 májusában a martfűi cipőgyár építésének megindítása a földvári vállalkozókat megingatta. Egy helyi mester 12 pengőt fizetett egy hétre munkásának, a cipőgyárnál viszont 30-35 pengőt is megkereshetett. Nyilvánvaló, hogy aki tudott, oda ment át. Az iparosok annyira segéd nélkül maradtak, hogy pl. a tiszaföldvári mozi építésekor 1943-ban - a cipőgyártól kértek kölcsön ácsokat. A második világháború után a kisipar minőségben is, mennyiségben is megváltozott, szerepe alárendelt lett. Az 1950-60-as évek nem kedvezett neki, a mesterek és segédek közül sokan beléptek a szövetkezetbe, vagy vállalatoknál helyezkedtek el. A 80-as évek közepére rendeződött a helyzet, újra előtérbe került a kisipar haszna, főként a szolgáltatások területén. A szocialista politikai rendszer megváltozása után az iparoskörök újjáalakultak, az ipari kamarák ismét elfoglalták az őket megillető helyet Magyarország gazdasági életében. írásom végén köszönöm meg Pató Máriának (Damjanich János Múzeum) „A Kovács testvérek borpincészete"; és Kelemen Évának (Tiszazugi Földrajzi Múzeum) „A téglagyár" című fejezetek összeállításában nyújtott segítségét. 41 Sike Károly, a tiszaföldvári ALTEK Téglagyár (Tiszafoldvár, Mártírok útja) igazgatójának szóbeli közlése. 2000. 42 Mezőtúr, Földvári út 6. 43 Tiszafoldvár kisipara. Tiszazugi Földrajzi Múzeum Adattára. 412-83. 129
