Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Szikszai Mihály: Tiszaföldvár története 1876-1993

intézését. A tanács több határozatot hozott, ezek nagy részét végre is hajtották. A Rá­kosi-rendszert hűen kiszolgáló funkcionáriusokat leváltották. A népharag elsősorban azok ellen a pártkáderek ellen irányult, akik felsőbb utasításra más településről kerültek ide. Október 27-én több népszerűtlen vezetőt távolított el posztjáról a tanács. Lemondatták a végrehajtó bizottság elnökhelyettesét, titkárát, az egyik általános iskola igazgatóját, a téglagyár igazgatóját, a Lenin Tsz párttitkárát és a Béke Tsz elnökét. A községi tanács tisztségviselőinek múltbeli tevékenységét felülvizsgálták és 3 személyt megfosztottak hivatali rangjától. A tanácsháza elnevezést eltörölték, ismét községházának hívták az épületet. A rend fenntartására megszervezték a nemzetőrséget. A lakosság élelmezésére a raktárakból búzát osztottak. Részt vettek a főváros élel­miszer segélyakciójában. A forradalom időszakában kb. 8 gépkocsirakomány élelmiszert küldtek fel Budapestre. A Forradalmi Tanács újra engedélyezte a pártok megszervezését. A kisgazdapárt, a parasztpárt és a szociáldemokrata párt újjászervezése meg is indult, de az idő rövidsége miatt nem bontakozhatott ki igazi szervezeti élet. A forradalom kitörése a helyi termelőszövetkezetekre is hatással volt. A Haladás Tsz-ben október 30-án 6 fővel megalakították a Forradalmi Tanácsot. A november l-jén tartott gyűlésen megjelentek a községi forradalmi tanács tagjai is. Sütő Béla tsz-elnök beje­lentette kilépését a termelőszövetkezetből, ezt követően a tagság megszavazta a szövet­kezet feloszlását. A Szabad Nép Tsz gyűlésén megjelent Deli István, aki a kilépők számát kívánta megtudni. A 2-3 holddal rendelkező tagoknak azt ajánlották, továbbra is maradjanak a „közösben". November 3-án a Lenin Tsz-ben is gyűlést tartottak a helyi forradalmi tanács felhívására. Ezen részt vett Kávási István és Bucsi Kálmán, mint a tanács küldöttei. A tagság megválasztotta a Tsz Forradalmi Bizottságát 13 fővel. A gyűlés végezetével 25 em­berjelentette be kilépési szándékát. A forradalmi események hatására született az itt következő vers: Balog fi László 7 1 TE NEM TUDOD... Te nem tudod, ki versemet majd egykor csöndben olvasod, hogy mily nehéz volt itt a lánc, és mily kemény volt itt a bot. Éjszakáját nappá tevő szegény népem csak dolgozott, s a láncos nincsen bús szeme sarkába mégis könnyt lopott. Te nem tudod, mi volt az ár, ha szája panaszszóra nyílt, vagy szíve mélyéről a kín feltörő zokogása sírt. 71 1955. augusztus 1-től tanított a tiszaföldvári gimnáziumban. Az 1956-os forradalom leverése után írt verseiért 3 évre börtönbe csukták. Ez a vers is a lefoglalt bűnjelek között volt a Megyei Bíróságon 1992-ig. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom