Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
Benedek Katalin: A Szolnoki Művésztelep a két világháború között
sem elhanyagolható, hiszen ezzel az évvel nyugtázható festészetében az az átalakulás, melyet az Ernst Múzeumban rendezett kiállítása is bizonyít: „Koszta a buja, kövér magyar színek, az életnek vaskos foltokban való, erőteljes egybefoglalásokban, gazdag egységekben, mély sonorikus erőben való transzponálója... szenvedelmes erőben, patetikus érzésben fogant színvilága, a maga egyszerűsítő foltlátásával megteremtette a maga külön világát... Végleg a legjelesebb mestereink közé emelkedik." — vélekedik Lázár Béla katalógus-előszava. Koszta József sok új, mesteri alkotása a művésztelep egyik műterméből került ekkor Budapestre. A virágkorába érő kolóniát, mint annak előtte, ezúttal is Kohner Adolf támogatta, így az 1924-ben és 1927-ben újabb anyagokkal jelentkezhetett. A kisebb helyi tárlat közreműködői elsőrangú és jegyzett nevek: Fényes Adolf, Pólya Iván, Pólya Tibor, Szlányi Lajos, Szüle Péter, Udvary Dezső, Vidovszky Béla, Zádor István, Zombory Lajos és tanítványaik. Lázár Béla autentikus tudósítása nyomán a kiállító művészek műtermeibe is ellátogathatunk: „..Szüle Péter dolgozik a fekete ruhás női arcképen, aztán sorra kerülnek újabb alkotásai, tájképei és egy fekete keszkenős parasztasszonyt ábrázoló képe — ez a java Szülék közé tartozik a művész ereje és jellemző képessége itt festői formában nyilatkozik meg." 6 Ót nem csábítja a fényhatás keresése, inkább a fény-árnyék ellentéteket használja föl a gyengén domborodó formák érzékeltetésére. Képeinek különös megvilágítást kölcsönöz a besurranó fény... Hollandiai tanulmányújára arcképfestészete árnyalt pszichológiai megfigyelésekkel rezonál. Majd Pólya Tibori keresi fel a „tudósító": „Pólya Tibor nagy munkában van... s mi mindent lát ő? Az emberi forma minden groteszkségét, a szín és fény minden árnyalatát. Neki matéria a kozmosz, festői matéria. Tájkép, arckép, zsánerkép, újabban pedig a felhő áll érdeklődésének középpontjában..." 7 A Lyka Károly által „mesélgető festészetnek" aposztrofált kifejezésmód egyik elismert képviselője az idősebb Pólya. Műveit kedves játékosság, egyszerű életöröm teszi emléSzlányi Lajos: Táj, 1930 körül kezetessé. Egyéni jellemfestésű aprócska alakok, a falu embertípusai tűnnek fel a havas utcákon. Minden részlet alaposan kidolgozott: gonddal időz a hófödte háztetők, a hajlékok udvarainak vagy akár a becsípett atyafiak ábrázolásán. Rajzain ezernyi ötlettel eleveníti meg családtagjait, kollégáit, a szolnoki kompániát. Öccse, Pólya Iván „most már tájképeket fest" — jegyzi meg Lázár Béla. Az ő festői témája más, mint bátyjáé, a játékosságot elmélyülés váltja fel. Néhány, a hely igézetében alkotó, becsben tartott művész folytatta a háború előtt már kiformálódott stílusát. Szlányi Lajos látóterének középpontjában később is a Tisza-vidék ecsetre kívánkozó részletei állnak, téli és őszi hangulataik érzékenyen villannak vissza valósághű természeti képein. Napraforgókkal, kazlakkal tarkított kertek, Zagyva menti látvány, faluszéli házak, lilás-szürkés hófoltok beszélnek a környék bűvöletéről. Szlányi ecsetje nyomán a víztükröződés, a part, a víz kellemes tájképpé formálódott. Fölfogása szerint a piktúrában a realitás legyen a bázis. Zombory Lajos ugyancsak alapító törzstag, kiváló állatfestő, akihez „... ritkán jöttek helybe a modellek, neki kellett a szandai réten, és még inkább a tiszai vashídon túl lévő Kovácsiban felkeresni a gulyát, ahol kedvére válogathatott a villásszarvú ökrök között." 8 Következetes és jó szemű művészként az alföldiség egyik értékmentője volt. Rajzai is őrzik a vizekhez, az állatvilághoz fűződő szeretetét. 6 Lázár Béla: Munkában a szolnoki művésztelep. Magyarország 1924. augusztus 7 Id. 6. jegyz. 8 Id. 6. jegyz. 38