Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon
között nyilvántartott Erdőrészlet, melyet az 1873-as bécsi világkiállításon mutatott be nagyszabású életképek társaságában. Barátjával, Paál Lászlóval rokon téma: a magasba törő fák övezte erdei útra és a fák közé beeső néhány világos fényfolt élettel telíti az áthatolhatatlannak tűnő erdőséget. Ez időben még ritka alkalom nála, hogy nem népi figurák, hanem sárga ernyős, lila és egyéb színes ruhás dámák népesítik be a tájat, melyben a fű és a lomb üde zöldje is megjelenik. Munkácsy egyetlen igaz barátjának Paál Lászlót tartotta: nem véletlen, hogy Düsseldorfba és Párizsba is magához hívta. Paál 1873 májusában érkezett a francia fővárosba, és hamarosan kiköltözött Barbizonba. Ezúttal Munkácsy volt az, aki októberben barátját követve kizarándokolt a fontainebleau-i erdőségbe, és ott is maradt három hétig. Az erdőszélen táborozó nomádokra akadva, hazai emlékképet is előhíva megfestette remek kis képét, a Sátoros cigányokat (7. kép), illetve annak ligetes környezetű nagyobb változatát (Cigányok erdőszélen). A szélesen, nagy formákkal festett energikus valóságábrázolásával a Pettenkofennel Szolnokra kiránduló osztrák festők távoli rokonává lett. Az időben Pettenkofen is sokszor járt Barbizonban, akárcsak Deák-Ébner, vagy Max Liebermann — mindketten Munkácsy tanítványai —, de Paál László osztrák társai, Jettel és Ribarz, vagy a holland Mesdag is dolgozott ott. Mindnyájan később is tartották a kapcsolatot Munkácsyval, és némely művükön felfedezhető Munkácsy és Paál hatása. A Sátoros cigányokat kompozíciója, a horizontvonal megválasztása egyaránt kapcsolja a korai Vihar a pusztánhoz, az érett kori Kukoricáshoz vagy Poros i/fhoz, valamint a 80-as évek alkonyi tájaihoz, illetve a Fasorhoz. Ez a tájképstruktúra éppúgy jól megkülönböztethetővé teszi a legtöbb Munkácsy-képet, mint például a lejtős domboldalak Szinyei Merse műveit. Ezen belül azonban a festésmód számos változatot mutat a közvetlen álla prima festéstől a rétegekben felrakott, egymáson átvilágító pasztózus festékrétegekig. Utóbbi módszer jellemzi az esküvő után feleségével hazalátogató, és úti élményeit nagyszabású ábrázolásokon rögzítő művész 1874-es festményeit, a Kukoricást és a Poros út első változatát (VII. tábla). A forró magyar nyár fojtott színessége izzik mindkét képen — az előbbin statikusabban és apróbb foltokból építkezve, az utóbbin dinamikusabban. Az alföldi tájra telepedett, porfelhőkön átszűrődő fénytünemények másodjára is remekműre inspirálták — ezúttal valószínűsíthető Turner, illetve Whistler reminiszcenciával. 22 Munkácsy monumentálisan egyszerű és a természetben mindenütt jelen lévő teremtő akaratot is érzékeltetni képes késői tájképei (például a Colpachi park) csak a mester párizsi műtermében megforduló festőkre hathattak, és csak jóval később, a századfordulót követően jutottak magyarországi közgyűjteményekbe. Paál Lászlóhoz, illetve Szinyei Merse Pálhoz hasonlatosan így ezek az értékek is sajnálatosan megkésve kerülhettek be a hazai művészet vérkeringésébe. Eddigi áttekintésünkben olyan nagy magyar mesterek festészetével foglalkoztunk, akik korszakalkotó műveiket zömmel külföldön, tehát Münchenben, Düsseldorfban, Hollandiában, Párizsban és Barbizonban alkották, munkásságuk mégis a szülőhazájuk kulturális termésének szerves részét képezi. 23 Mivel épp plein-air jellegű képeiket Budapesten alig ismerték, aránylag kevés hatást gyakorolhattak honfitársaikra. Mellettük egyre nagyobb számban jelentkeztek a „paysage intimé" képviselői, akik az 1870-es évektől folyamatosan kiállítottak Budapesten és vidéken egyaránt. A hazai táj legszorgalmasabb ábrázolója Mészöly Géza volt, akinek költői finomságokban gazdag, bensőséges tájképei hamar elismerést arattak. Neki és társainak köszönhetően a heroikus, történeti vagy egzotikus tájfestés nimbusza lassanként itthon is elhalványult. Számukra a természet bármely igénytelen zuga megörökítésre alkalmassá vált (VIII. tábla). Az új tájfelfogás nem csak az ikonográfiái és kompozicionális sablonokat vetette el: a tudatosan elemzett látvány a festőmódszer megváltoztatását sugallotta. Hiába jelentett a hagyományhoz képest bizonyos előrehaladást a bécsi Zimmermann-iskola reálisabb gyakorlata, magyar növendékei: Paál is és Mészöly is a teljes függetlenség és önállóság állapotában volt igazán képes a tanultakon átlépni. Ebben maga az elfogulatlanul vizsgált természet segítette őket, ugyanúgy, mint sok ezer társukat szerte Európában. A szabadtéri megvilágítás élő fény-árnyékai, a reflexek villódzásai valóban gyors munkára késztették a festőket, akik az addig megszokott, sablonos helyi színek 22 Lásd bővebben Szinyei Merse Anna: Munkácsy Mihály tájfestészete, in: Munkácsy Mihály nemzetközi tudományos emlékülés előadásai. Debrecen, 1994. 40-49, főleg 44. 23 Vö. Szinyei Merse Anna: Problémes de classification dans la peinture hongroise de la deuxiéme moitié du XIXe sieclé, in: Acten der XXV. Internationaler Kongress für Kunstgeschichte CIHA, Wien, 1983. Bd. 3. 96-97. 20