Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Zsolnay László: A Szolnoki Művésztelep a II. világháborútól napjainkig

1958-ban költözött Szolnokra. Hazai és külföldi kiállítások egész sora reprezentálja munkásságát. Kedvelt témái a portré és tájképek. Festésmódja mélyen természetelvű, erősen kötődik a látvány keltette élményhez. Környezetünk hétköznapi csodáit, pillanatait veszi észre, láttatja meg velünk. Művészetében a szépség, a megállított pillanat fény- és színélménye, harmóniája, portréin pedig a poétikus tónusokkal analizált lelkiállapot hullámzása a szembetűnő. Képeiről sugárzik az anyagot formáló szeretet, a kedves líraiság. Lágyan omló színvariációkban fogalmazza meg azt a látványt, melyet a festés pillanatában érez. Olajképei mellett kiváló mestere a pasztellnek, szénnek, akvarellnek, ceruzának. Ceruzarajzai finomak, kifejezőek, pasztellben, akvarellben is e technikák legjelentősebb alkotói közé tartozik — mint erről már számtalanszor meggyőződhettek a magyar tárlatlátogatók. Úgy folytatja a nagy múltú szolnoki tájfestészet hagyományait, hogy nem másolja a természetet, hanem önmagán, az énjében rejlő harmónián átszűrve formálja képpé és juttatja el a nézőhöz. Üzenetek ezek, melyek magukban hordozzák az életet a maga teljességében az elmúlással együtt. A megtört őszi napsugarat, a lombját vesztett fát, a sugárzó nyári mezőt, mindent, ami az emberi élet gyakran észre sem vett kísérője. Fazekas Magdolna művészete egyéniségében rejlik, magával hozta Szolnokra, de itt fejlődött véglegessé, itt fedezte fel azt a színvilágot, melyet a folyók felett lebegő levegő, a fák levelei között átszűrődő, azokon megtörő napfény teremt meg (LVIII. tábla). Az elmúlt tizenöt évben a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelepen töltött nyarak, a sajátos természeti környezet is hozzájárultak festői világának gazdagodásához. Művészetét számos esetben elismerték: több alkalommal díjazott volt a hatvani Országos Tájfestészeti Biennálén, a Vásárhelyi Őszi Tárlaton és a Szolnoki Képzőművészeti Triennálén. 1993-ban Szolnok Megyei Jogú Város Ezüst Pelikán Díját, 1998-ban pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjat nyerte el. Alkotásai a magyarországi tárlatok mellett szerepeltek Londonban, Párizsban, Tours-ban, Chateauroux-ban, Drezdában, Bécsben, Reutlingenben, Arrasban és Amiens-ben.

14 „A szolnoki kolóniához az ötvenes évek végétől tartozó három szobrászánál többféle technikát találunk. Mindhárman realista felfogásban dolgoznak, munkájuknál dominál a figurativitás. Sokféle anyaggal és technikával próbálkoznak, a klasszikus márvány, fa mellett Simon Ferenc és Szabó László hegeszt lemezből, Nagy István formáz terrakottából, samottból. Nagy Istvánnak emellett évtizedek óta kedvelt anyaga az ólom, a réz és a színeskő-berakásos samottplasztika, mely saját oeuv6. Nagy István: Európa elrablása, 1970 * re-jén belül is külön vonulatot képvisel. Portréval mindhárman foglalkoznak, valamint köztéri munkákkal is. Nagy és Simon kedvvel készít aktokat, míg Simon a klasszikus formák híve, addig Nagy István tektonikusabban, sommásabban fogalmaz. Simon Ferenc a hagyományos plasztikától az utóbbi évtizedekben egy új tárgyiasság felé halad, groteszk ízű kompozícióinál a pop-art hatását is érzékelhetjük. Míg nála az irónia lelhető fel igen gyakran, addig Nagy István állatfiguráinál, alakos munkáinál a humor."

15 " ld. 13.jegyz. 15 ld. 6. jegyz. 125