Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

A kolónia

Zombory Lajos dolgozószobájában A szolnoki barbizon a Nemzeti Képzőművészeti kiállításon A kultuszminiszter megbízásából az idén is megrendezték a Nemzeti Képzőművészeti kiállítást. A rendezést ez évben Petrovich Elek főigazgató helyett dr. Csánki Dénes, a Fővárosi Múzeum igazgatója oldotta meg több, kevesebb sikerrel. A kiállítás most kiegyensúlyozottabb volt, mint tavaly, de kvalitásban nem érte el a múlt évi nivót. A kiállításon szereplő 477 tárgy közül a legnagyobb rész a képekre esik, melyek közül húszat szolnoki művészek állítottak ki. — Egyetlen szobrászunk, a jelenleg ösztöndíjjal Olaszországban dolgozó Borbereki Kovách Zoltán, nem szerepelt a kiállításon, mert a legsikerültebb szobrát, az önportréját a velencei kiállításra küldte ki. Ennek dacára mégis igen jelentős szerep jutott a szolnoki művészeknek, amit a fővárosi műkritikusok is fenntartás nélkül elismernek. Mindjárt az első teremben két szolnoki mester három képét találjuk. Fényes Adolf a „Vadászok" és „Betlehemi csillag" műveivel szerepel. Az előbbin a vihar elől menekülő vadászokon és kíséretükön az aggódó félelem érzik, — amit a magasban komoran gomolygó felleg fehérlő tónusai is fokoznak, — a másikon a hóborította táj lágy, fehérlő tónusai a karácsony boldog hangulatát fejezik ki. A harmadik kép, amit az első teremben látunk, Szlányi Lajos műve. A „Virágzó fák" húsvét-ünnepi hangulatával szemben egy másik teremben lévő „Késmárki hegyek" című képe a havasok zordon fönséget varázsolja a szemlélő elé. Harmadik műve: „Gyülekezés március 15-re" a koratavasz üde atmoszféráját árasztja. Szlányi képei különben a kiállítás legszebb tájképei közétartoznak. Aba-NovákVilmos két képpel szerepel a kiállításon, amelyek közül különösen a második teremben lévő ért el nagy sikert. Az a kép, mely egy mátrai falut ábrázol, nemcsak a napfénytől csillogó fehér házak villanó tónusaival, hanem az állatok mozdulatainak páratlan megfigyelésével is kitűnik. A „Pihenő kőművesek" című képen az egyéni színkontraszt élénksége mellett az arcok karakterisztikuma kitűnő. Istókovits Kálmán három képe közül a „Vízió" a legérdekesebb és legsikerültebb, mert brilliáns képességgel ábrázolja az egyoldalról beeső fény vibrálását a fekvő nő átszellemült arcán s a mellette heverő lepel fehér ráncain. „Krisztus" című monumentális temperája az apró jeleneteket 111