Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

A kolónia

ősinált; vihar verte végig Törökszentmiklóst, felhőszakadás zúdult Ceglédre s az egész vidékre, egyedül Szolnokon állt el az eső; mikor Pólya Tibor kedves bonomiával megnyitotta az ünnepélyt már mosolyogtak az arcok s a konferálóScheftsik György anekdotájára kitört a jó kacagás. A hirdetett nagyságok — ígéretük ellenére — nem jöttek el s olyan érthető, hogy senki se vette észre távollétüket. Reflektorok fénye fúrta át a sötétet, ragyogott a szabadtéri színpad, amelynek a régi vár csonka tornya adott festői dekorációt, az orgonabokroktól átölelínézőtér ezernyi nézője olyan volt, mint ragyogó ékszer, ki gondolt volna Franciskára, Hörbiger úrra, Góthékra? S különben is, akik eljöttek, művészit és élvezeteset adtak. Az előadás után megrohamozták a szabadtéren felállított asztalokat, a halászcsárdát, a művésztelepi festők képeivel tapétázott két bárhelyiséget, felrikoltott a jazz s a virágágyaktól körülvett planson táncolni kezdett a fiatalság, a mixer keverni kezdte Hölgykoszord a Barbár-bárban. az italokat, szivet bizsergettek a bárzongora melódiái, rázendített a cigány, megjelent a Szolnoki Újság rendkívüli kiadása, lampionoshintón féktelenkedve robogott be a nyáréjszakai karnevál s a kavargó, szines tömeg egyre magasabbra hágott a jókedv létráján. Művészek, megyei urak, kereskedők, újságírók, tisztviselők, katonatisztek, lányok, aszszonyok, táncolók, diskurálok, bárvendégek, cigány mellett mulatók körül zengő ringlispíl lett a világ, mámor ringatta, hintáztatta őket; áldott volt ez az este, amely ha csak egy éjszakára is „csuhaj, sose halunk meg"-et kurjantatott ezer emberrel. Táncolva bokáztak el az órák. Hajnalodott. Felejthetetlen emlékkel távozott a közönség. Véget ért a kerti ünnepély. A városi zenekar játékától kezdve, amely zenekultúránk nagyszerű fejlettségét bizonyította, a „Szolnoki Újság" éjfél után megjelent, a kerti ünnepéllyel foglalkozó rendkívüli kiadásáig, amely cikkeivel, illusztrációival s kiállításával a vidéki ujságirás magasiskoláját mutatta be, a város szellemi és kulturális életének nagyszerű dokumentumait láthattuk. S ami a legfontosabb — a megjelent ezer ember hitvallást tett büszkeségünk, a művésztelep mellett; Ők most már tántoríthatatlan barátai s istápolói lesznek művésztelepünknek, valamennyien szívügyet csinálnak abból, hogy az anyagi eszközök előteremtésével megadják a lehetőséget, hogy telepünk a festészet uj Barbizonja lehessen. A jászszentandrási freskók A jászszentandrási freskókról, Aba-Novák és Chiovini festőművészek alkotásairól sok szó esik mostanában. Sokaknak nem tetszik. Haraggal nézik például azok a templomfestő iparosok, akik évtizedek óta használt patronok szerint giccseket másoltak azokra a falakra, amelyeken a legnagyobb művészek legfennköltebb művészi ambícióit lehetne csak kielégíteni. Ha két olyan művész, mint Aba-Novák és Chiovini 11500 pengőt kértek összesen a templom kifestéséért, az összes kőművesmunkákért, a teljes ornamentális kiképzésért s a féléves munkát igénylő freskófestésért, akkor a templomfestő mesterembereknek örökre befellegzett, felháborodásuk tehát érthető. Furcsálják a freskókat azok is, akik képtárakban még sohasem jártak, művészettörténeti leg analfabéták. Ezek a naturalizmust tartják az egyetlen értékeset alkotó festészeti iránynak, fogalmuk sincs arról, hogy mi minden volt már a festészetben a naturalizmus előtt és után. Érdekes jelenség, hogy az emberek nagyrésze a festészetben belegabalyodott a naturalizmusba, az építészetben a barokkba, költészetben a népies irányba 107