Varga Lajos: Adatok a dél-bükki Odorvár történetéhez - A Tiszazugi Földrajzi Múzeum kiadványai (Szolnok - Tiszaföldvár, 1994)

helyét, vonalát erősen befolyásolták a meredek mészkősziklák. Ez a méret nagyon kicsiny egy olyan várhoz képest, amely ellen Mátyás királyunk hadsereget küldött. Még ha 50—100 ember volt is a várban, ez a 210 négyzetméter mindenképpen kevés volt, főleg ha még hozzászámítjuk azt is, hogy ez a 210 m -nyi terület is tele van hasadékokkal, örvénylyukakkal, barlanggal. Itt sem állatot nem lehetett tartani, de embert, felszerelést, élelmet, vizet sem lehetett tartani nagyobb menynyiségben. Ez a felmért rész csak egy alkotója lehetett a „fellegvárnak”, amelynek külső falai túlnyúltak a felmért (és feltételezett) falakon. Az „öreg-torony” (kula, „mentsvár”) a mai csúcson lehetett, ezt csak nyugat felől lehetett valamelyest megközelíteni az egykori vár többi részén. Látni, bejárni kell a csúcsrégiót, hogy a fentiekről meggyőződhessünk, s erre a látványra vetődik fel az emberben a gondolat: kellett lenni a fellegvár alatt egy „alsó vár”-nak is az 546 m magas csúcstól Ny-ra, ÉNy-ra, a mai „Odortisztás” helyén és még a vártól északias irányban is, ahol a középkori mészégető kemencék ma már csak nehezen azonosítható romjai vannak. A gödrökből ki kellene termelni a törmeléket, hogy az egykori mészégetők alapjai, körfal-alapjai feltűnjenek és feltűnjenek a megolvadt „békasó”-darabok, amelyek legbiztosabb bizonyítékai a mészégetőnek. (A „békasó” szépen csillogó, fényes kalcitkristály a mészégetésre kitermelt mészkőben. Megolvadtan merev, haragoszöldes színű lesz, nem alkalmas oltott mész készítésére, a mészégetők kihányják a kitermelt mészkő közül már eleve, de óhatatlan, hogy néhány darab ne kerüljön a kemencébe.) — Nyilvánvaló, hogy ostromkor a „Törökrét”-en, „Kisrét”-en legelő — élő állatokat felhajtották a várba, ill. annak feltételezett „alsó várába”. Mivel ez utóbbinak eddig semmi nyomát sem találtuk 20—21 év alatt, fel kell tételeznünk, hogy ez az alsó vár palánkvár volt, amelynek nyomai 1473 óta teljesen eltűntek, hiszen anyaguk fa, föld volt, esetleg mészkődarabok, amelyeket ma a turisták összevissza raktak: tűzhely, „asztal”, „szék” stb.

Felvetődik a kérdés: hogyan látták el az állatokat és az embereket vízzel Odorvárban? (E kérdést „A Bükki Nemzeti Park” c. könyv is felveti megválaszolatlanul néhány bükki várnál, földvárnál!) Főleg ostrom alatt! Nos, békében ott voltak a ma is meglévő források, amelyek 10—15 percnyi járásra vannak a vártól: Zsilibes-forrás, Zsindelyes-forrás, Mákszem-kút (forrás), az általam „Dagonyázó”-nak elnevezett forrás (mocsaras előterében vaddisznók dagonyáztak még az 1960-as években). Ostrom idejére csak feltevéseim vannak: 1. a mai „Odortisztás” területén ásott kút volt a feltételezett „alsó vár” területén, és 2.

39