Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Fazekasság (Füvessy Anikó)

1835-ös kulacs. Kásás- és csőregéstál egészíti ki a vizsgálható edénytípusokat. Az edények formaváltozatai arra utalnak, hogy kialakításukban a betelepült fazekasok jelentős szerepet játszottak. Például a bütykös korsók lapított oldallal, magas, karcsú, hasas és alacsony változatban is készültek. A keskenyebb talpú, hirtelen hasasodó típusok is gyakoriak voltak, melyeket esetenként ujjnyomásos abroncsok díszítettek. Hasonló, még nem állandósult formaváltozatok figyelhetők meg a boroskancsóknál is. Feltűnő viszont, hogy a korai miskakancsók nem mutatják ezt a formai útkeresést, és ez egyértelműen jelzi, hogy a fennmaradt darabok nem előzmény nélküliek. A füredi mázas kerámia színvilága egységes; a vörös, fehér, zöld és fekete, alárendeltebben pedig az okker és sárga színekre épült. Színei a közép-tiszai stíluscsoport színezésével egyezőek, és nemcsak színeikben, hanem díszítményeikben is erős folytonosságot mutatnak a hódoltság kori kerámiával. A közép-tiszai stílus legjelentősebb központja a nagyobb céhes múltra visszatekintő Debrecen volt. Ornamentikája és színvilága erősen hatott Tiszafüred és Mezőcsát fazekasságára. A stílusalakulás idején több korai darab készítési helye nem különíthető el teljes biztonsággal. A tiszafüredi készítésű legkorábbi darabok már mindazokat a díszítőtechnikákat és díszítményeket felsorakoztatják, melyek a későbbiekben is jellemzőek; írókázott, karcolt, rátétes és agyagkivágásos munkák bizonyítják a mesterségbeli tudást. A mázas kerámiának ez a korszaka mintegy két évtizedet ölel fel, s két jól elkülöníthető stílus ötvözete. Az egyik jellegzetes stílusjegy a függőleges vonalakon, hullámvonalakon és indákon alapuló díszítmény, melyet pontokkal, pontsorokkal, illetve pontokból és pettyekből kialakított ragyogtatóval vagy pont-vonal kombinációjából kialakított stilizált virágokkal egészítenek ki. Az ehhez a típushoz tartozó edények általában vörös, ritkábban fehér alapszínűek. Néhány darabon hasonló elemekből összetevődő, de már vízszintes elrendezésű díszítmény található. A másik, az emlékanyagban jóval kevesebb tárggyal képviselt stílusirányzatot ellentétes színű körvonalakkal keretezett húsos levelek, levélsorok, nyíló és kibomlott szirmú virágok jellemzik. Kásástálakat, bütykös korsókat díszítettek így. Főként fehér és vörös, ritkábban zöld és sötétbarna az ilyen díszítésű edények alapszíne. Egy boroskancsón már a szőlőmotívum is szerepel, utalva ezzel az edény tartalmára. Már a kezdeti évek munkái között előfordul az előkarcolt körelem, mely írókázott tulipánnal egészül ki, a hullámvonallal megosztott, pontozott szélű kör, melyet agyagkivágásos csőregéstálon és kulacson találhatunk, illetve a miskakancsókon a karcolt, esetleg olasz korsóból kinövő rozmaringág. 1840-től a stílus fokozatosan megváltozott. Eltűntek a függő401