Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Csont-, szaru-, fafaragások és a bőr díszítése (Bellon Tibor)

ket karcoltak, borral telt üveg és pohár, két malac, keresztbe tett kanál és kés, alatta szolgafán bográcsban fövő étel, pásztor bő gatyában, nagy szélű kalapban, bottal a kezében, életfák, madarak, pásztorkunyhó, gémeskút vályúval, lófej, pipa, cserépben tulipán és így tovább. A késtokot háromágú fonással, vékony szíjjal varrták össze. Az acél fölött, miként a karika közelében, a nyakon is a szíjat pillangózták. Ez a díszítőelem az erszény két oldalán lógó szíjvégeken is megismétlődik. Ezeket is háromágú nyersbőrfonás fogja össze. A fonat fölé vékony csontkarikákat húztak. Az erszénynek igen gazdag, pillangókkal is kiemelt szélvarrása van. Egy másik túrkevei erszényt - mellőle hiányzik az acél és a késtok - félköríves, nagyon szép szíjvarrás díszíti. A szájat záró szíj is igen míves. A készséget díszítő csontkarikát néha alakították is. Kedvelték a hasáb alakzatot. A Szilágyi Kálmán juhász készítette pásztorkészséget 1910 körűire datálhatjuk. A kétágú készségről hiányzik az erszény. A késtokot és az acéltartó szárat nagyon gazdagon pillangózta. Mindkettőn egy-egy hosszabb, X alakban karcolt birkalábszárcsont van. A csontokat szögletesre alakította. Rézkarikára kötötte a kantárt, melyet a pásztor széles vasfüllel akasztott fel az övére. Van olyan erszény is, amelyiket kör alakban ráncosra hajtogattak össze, az alját pedig vékonyra hasított tollal szironyozták. A bőrből készített késtokokat nemcsak a pásztorok használták. Minden mezőre járó embernek szüksége volt rá, hiszen a tarisznyába tett kés piszkolódik és veszélyes lehet. Mondják késtartónak, bicskatartónak, bicskatoknak, késhüvelynek, késtoknak. A késtoknak három típusa fordul elő Szolnok megyében. Mezőtúr, Öcsöd környékén puha bőrből varrott, hal alakú, egyszínű bőrből készített bicskatokok ismeretesek, bár csak szórványosan fordulnak elő. Ezeket a darabokat a halformát hangsúlyozó sallangokkal és cakkos szélkiképzéssel díszítették. A másik típus hámnak való zsíros bőrből készült. Hosszú, hasáb alakú, színe a használatban sötétbarnává mélyül. A bőrt huszonnégy óráig tiszta vízben áztatták, majd formára simították, és ekkor nyomták rá tompa késsel a vonalakból álló, hálószerű, többnyire X alakot adó vagy rozmaringos díszítményt. A nyomott mintán kívül a varrás és a felszíjazás, vagy a szíjra, kantárra ráhúzott, esetleg mintázott csontgyűrűsor is díszítette. Ez a fajta késtok Tiszafüredtől Öcsödig, a megye tiszántúli részén lelhető fel. Az utolsó adatolt darabot 1968-ban készítették. A harmadik, főként Tiszafüred környékére jellemző típus is hasáb alakú, de a kaptafán keményre száradt hasi bőrt szinte beborítják a díszítmények. A díszítésre is szolgáló varrás mindig az egyik lapos oldal közepén van. A szironyok közé néha pillangókat is beiktatnak. Bőrszíj, kantár fogja össze és veszi körül a néha szépen kötött, szironyozott, máskor sallangokkal is díszí285