Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

leg a Nagy- és Kiskunság területei közé zárt, a volt jobbágyi lakosságot magába foglaló kistáj és néprajzi csoport. Ma Martfű, Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Kungyalu, Tiszakürt, Cserkeszöllő, Tiszazug, Tiszasas, Csépa és Szelevény tartozik ide. A vidék kulturális, gazdasági (ipari, vásári) centru, ma Kunszentmárton volt. Tiszakürt, Tiszasas esetében a török alatt is megmaradt, kontinuus lakossággal is kell számolni. Jelentős a Felvidékre menekült, majd a felvidéki földesurak itteni birtokaira visszatért lakosok száma (Csépa, Cibakháza). A lakosság zömét a tiszántúli megyékből idetelepült, főleg református vallású lakosság alkotja. Szelevényre felvidéki jobbágyokat, Tiszaföldvárra, Cibakházára békési szlovák cselédeket is telepítettek. A XIX. század elejére az elzselléresedés nagymértékben előrehaladt, s ezt a folyamatot a jobbágyviszonyok megszüntetése sem állította meg. Az árvízmentes partokon megtelepedett halmazfalvak képe igen szegényes. Építkezésében a mesteremberek alig játszottak szerepet; egymást segítve, a kezdetleges technikát is megőrizve, sőt a melléképületekben egyenesen konzerválva (szelemenes tetőszerkezet, paticsfal, fonott kerítés) építették gyakran csak kétosztatú házaikat. Melléképületeik mérete az állattartás és szemtermelés egykori önellátó jellegéről tanúskodik. A gazdálkodásban, táplálkozásban, a mellékfoglalkozások - gyűjtögetés, halászat, vessző- és gyékényfonás, részes aratás nagy szerepet kaptak. Tárgyi kultúrájuk a vidék elzártsága és gyenge anyagi ereje miatt belső keletkezésű. A XX. században a homoki részeken felosztott földesúri birtokokon nagy jelentőségű szőlő- és gyümölcskultúra alakult ki, kimozdítva a megrekedt, torzulásokat is mutató társadalmi és gazdasági életet (tiszazugi arzénes per). A lakosság különböző eredete a felekezeti megoszlásban (Cibakháza és Tiszaföldvár, valamint Csépa, Szelevény egy része római katolikus), tehát az ünnepi szokásokban, hitvilágban is megmutatkozik. A református községekben az ünnepekhez nem kötött citerás bálok, munkaalkalmakhoz kapcsolt szórakozások (fonó, kukoricafosztó, tollfosztó, disznótorok, lakodalmak), kocsmai legénymulatozások kaptak nagy szerepet. A katolikusoknál ünnepekhez kötött szokások éltek (betlehemezés, nagyszombati zajkeltés, aprószenteki korbácsolás, búcsúk). NAGYKUNSÁG: A megye keleti részén lévő, egykor önálló közigazgatást és kiváltságokat élvező terület. Ma Karcag, Kunhegyes, Kunmadaras, Kisújszállás, Túrkeve, Kuncsorba, Mesterszállás és Kunszentmárton helységekből áll. A Nagykunság testébe ékelődik Kenderes és Mezőtúr, de ezek jellegükben különböznek az azonos etnikai csoportot alkotó nyolc településtől. A tatárjárást követően megtelepülő, kipcsak török nyelvet beszélő nomád kunok elmagyarosodása a XVI. századra következett be. Az alig megkeresztelkedett kunok hamar református vallásúakká váltak, s hitükön megmaradtak annak ellenére, hogy a török időkben a népesség nagyon megritkult. Csupán az elpusztult 23