Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

gye tiszántúli községeinek lakói rendszeresen eljártak bizonyos árukért Erdélyig (székelyhídi marhavásárok, érmelléki borok). Az Északi-Középhegységből épületfát, követ, Gyöngyös vidéki bort vettek rendszeresen. Legnagyobb jelentősége azonban a vásároknak, később, a XIX. században, a nagyobb helyeken a heti piacoknak volt. A XIX. század első két évtizedében a megye minden nagyobb települése igyekezett megszerezni a vásártartási jogot; ez évi kettő-négy alkalmat jelentett, sőt Mezőtúr és Jászberény esetében évi öt országos vásárt. 1876-tól jelentősen nő a helyi szatócsüzletek, -boltok száma, de más hasonló nagyságú településekkel összehasonlítva ez még mindig kevés. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a XIX. század elejére, amikor a rác és görög kereskedőket országszerte a zsidók váltják fel, ők Szolnok megye jászsági és nagykunsági részein 1848-ig nem kapnak üzletnyitási és letelepedési engedélyt. Az üzlethálózat gyakorlatilag a kiegyezés után teremtődik meg. A megye néprajzi csoportjai Szolnok megye ma a legegységesebb etnikumú megyék közé tartozik. Nemzetiségek a megye területén nem élnek. A történelem folyamán számos népelem tömbszerűen is betelepült: besenyők (Besenyszög vidéke), jászok, kunok (Jászság, Nagykunság), rácok (Túrkeve), törökök (Szolnok), németek (Szolnok, Szalók, Fegyvernek), szlovákok (Tiszaföldvár, Tiszaörs). A helyi feltételek között az idegen népesség viszonylag gyorsan elmagyarosodott. Az idegen etnikumú betelepülésnél nagyobb szerepe volt annak a népmozgásnak, ami a XVIII. században a megye egyes részei között végbement, illetve ami a Felföldről és a keleti országrészből Szolnok megyébe irányult. Ennek során a Jászságba és Tiszafüred környékére jelentős palóc népesség szivárgott, a Nagykunságba és a megye tiszántúli falvaiba pedig főként magyar telepesek érkeztek szatmári, nyírségi és bihari területekről. A Tiszazug a török alatt megmaradt települései is befogadnak tiszántúli lakosokat, de felvidéki népesség is áramlik be, annak révén, hogy egyes földesurak, kisebb nemesek északi birtokaikról is toboroznak lakosságot (Cibakháza, Szelevény, Csépa, Tiszaföldvár). Volt belső mozgás is: Kunszentmártonba, Mesterszállás és Kuncsorba vidékére a jászok, a Nagykunságba a Tisza menti községek lakosainak egy része költözött. Néhány településre pedig a Felvidékről, szomszédos megyékből - de mindig nagyobb területről - szervezetten toboroztak lakosokat a XVIII. század elején (Törökszentmiklós, Szelevény, Nagyiván, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Zagyvarékas). A XVIII. század végére eltűntek a különbségek a megye egyes részei között, községi keretekben egyesülhetett a török uralmat 20