Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

demptio megerősítette a jászkunok jogait. Közvetlenül a nádor fennhatósága alá kerültek. Önkormányzatukat, közigazgatási, törvénykezési és adózási ügyeiket királyi leirat szabályozta, és lehetővé tette, hogy Jászberény központtal megszilárdulhasson a Hármas Kerület (Jászság, Kiskunság, Nagykunság). Kiváltságaikat 1848-ig, önálló közigazgatásukat 1876-ig megőrizték. A redemptióval a Jászkunságban új, sajátos társadalmi viszonyok teremtődtek. A megváltási összeget a családok egyéni hozzájárulással vállalták. A befizetett pénz arányában ezért belső telket, a szántóföldekből úgynevezett tőkeföldet kaptak, és ennek arányában részesedtek a szántón kívüli egyéb tartozék földek hasznából is (rét, legelő, szőlő, nádas, kender- és dinnyeföldek). A redemptióban részt vett gazdákat redemptusoknak nevezték. Tőlük elkülönültek azok az irredemptusok, akik a megváltási összeghez nem vagy csak igen csekély mértékben, a redemptusküszöb alatti összeggel járultak hozzá. Házuk, lakótelkük, jószáguk volt, s némi földdel is rendelkeztek. Mind a két réteg kifelé, azaz a magyar társadalom egészében szabad állapotúnak minősült (nem jobbágy), s mindkettőre egyaránt vonatkoztak a jászkunok által élvezett előjogok. Az egyenlőség azonban csak elvileg állott fenn. A valóságban maga az anyagi erőhöz kötött földváltás is jelezte az osztályokra való tagozódás szembetűnő előrehaladását. A két réteg a XVIII. század végére mind élesebb ellentétbe került egymással, de mindkettőjük elkülönült a beáramló zsellérek egyre népesebb csoportjától, az inquilinusoktól. Ezeknek azonban csak egy kis rétege, s az is csak nagy nehézségek árán szerezhetett polgárjogot a kerületekben. Az inquilinusok közé tartoztak a jövevény iparosok, tisztviselők, szolgák, cigányok. A Jászkunság a redemptio alapján nemcsak szabad állapotot élvezett, hanem kisparaszti birtokokat hozva létre, már a XVIII. század közepén megteremtette a polgári magántulajdont. Mindezek gazdasági életében - a nagybirtoktól mentesen - környezetétől fejlettebb, célszerűbb termelési formák kialakulását eredményezték. A külső-szolnoki részek szabad paraszti fejlődésében döntő jelentősége volt annak, hogy a földesurak a török hódoltság alatt elmenekültek a tájról, s a megmaradt vagy újratelepült falvak földesúri függés nélkül alakíthatták sorsukat. A visszatért vagy az új földesúri családok a XVIII. század elejétől már nem tudták a hosszú önállóság után újra szigorú kötöttségek közé szorítani jobbágyaikat. Legeredményesebben a nagy települések, mezővárosok népe léphetett fel érdekei védelmében. Szolnok lakói 1702-től, mint szerződéses jobbágyok, csupán évi méltányos összeggel tartoztak földesuruknak s a kincstárnak. A szerződéses állapot, továbbá a harmincadhivatal, sóhivatal, kamarai tiszttartóság nagy vonzással volt a betelepülőkre, s elindította Szolnok városias fejlődését. Törökszentmiklós telepített község volt, ötévi teljes szabadságot kapott, s minden szolgálmány alól mentesült 172013