Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

A régi főnemesi családok évszázadok alatt felhalmozódott különféle gyűjteményei nagyon világos rend szerint oszlottak meg a budapesti palota és a vidéki kastély, vagy várkastély között, mindezt még a vidéki városi palota, vagy tekintélyesebb épület tartalma is átszínez. Az utóbbiakkal itt most a kötött terjedelem miatt nem foglalkozunk, már csak azért sem, mert a vidéki városi paloták, kiskastélyok, kúriák művészeti-kulturális-müvelődéstörténeti szempontból fontos anyagai nagyobbára feltáratlanok, mindmáig manipuláltak, titkoltak. A minket éppen most érdeklő tény az, hogy a vidéki, többnyire a birtokok igazgatási központját is jelentő kastélyban kapott helyet a családi levéltár, ez alól szinte nincs is kivétel; a fegyvergyűjtemény döntő része szintén vidéken marad, bár a fő darabok olykor Budapestre kerülnek, a család saját hagyományait őrző fegyverek néhány kivételtől eltekintve a kastélyban, várban maradtak. Szintén a vidéki birtokközpontban kapott elhelyezést a régi családi könyvtár, s vele együtt a numizmatikai gyűjtemény, s ugyancsak itt az iparművészeti tárgyak nagy többsége. Utóbbi értelemszerűen, hiszen ez jelentette a kastély berendezését. Ugyanilyen okoknál fogva oda való volt s ott is maradt a családi arcképgyűjtemény, az esetleges ősgaléria is. Ezért az általában újabb építésű budapesti palotákról fennmaradt régi interieur-fotókon rendesen az épülettel egykorú bútorzatot látunk, többnyire historizáló berendezéseket; más esetben olyan régi bútorokat, melyek nem a vidéki kastélyból származtak, hanem műkereskedelmi vásárlásból. Akadtak például tiszta empire berendezésű fővárosi paloták is, ami a vidéki kastélyokban elő nem fordulhatott volna. Látszólag alig valamit szállítottak a vidéki rezidenciákból a fővárosba. Valóban, például a könyvtárat szinte sosem bontották meg, az viszont természetes, hogy a budapesti palota nem maradhatott könyvek nélkül. Gyors vásárlásokkal lehetett ezt megoldani, s ott, ahol e könyvtárak tartalma jól ismert, azt láthatjuk, hogy e friss beszerzések nagyobb része szakkönyv volt. De, mint mondottuk, Budapestre került néhány válogatott díszfegyver és - talán némi meglepetésre - az iparművészeti tárgyak közül a családi kincstár egésze, vagy nagyobb része, továbbá a szőnyegekből is jó egynéhány s éppen a jelentősebbek, néhány képes kárpit, s a festmények közül azok, amelyek nem családi arcképek - vagyis a minőségiek. Azt mondhatjuk, hogy ez a fajta anyagmegoszlás volt az általános a születési arisztokráciánál. Kivétel természetesen itt is akadt, ez azonban mindig megmagyarázható bizonyos szempontok alapján (például a trianoni határváltozás, birtokeladás stb.). A régi és új főnemesség vidéki és fővárosi palotái-kastélyai között, megjelenésüket tekintve, jelentős az elérés, s ez a tulajdonosok eltérő életviteléből, valamint gazdasági erejéből is fakadt. Bármily kapitális vagyonokra tett is szert a magyar zsidó nagypolgárság, s ezen belül a bárók, összvagyonuk mégsem vetekedhetett a történelmi arisztokrácia leggazdagabbjaiéval. Azt is figyelembe kell venni, hogy a nagypolgári-bárói palotákat az első meggazdagodott, de még nem nábobi vagyonú tagjai emelték, tehát a vizsgáithoz képest többnyire egy generációval korábbiak, s a vagyon kiteljesedésekor nem bővítették, hanem további ingatlanban terjeszkedtek. Ha összevetjük például az Andrássy úti báró Herzog-palotát (melyet a család építtetett) mondjuk Károlyi Alajos Pollack Mihály tér-Puskin utcai palotájával, ez a különbség azonnal kitűnik. A történelmi arisztokrácia - elvben - mindig készen állt az uralkodó fogadására, az új nemességnél ez a lehetőség az adott korban még nem állt fenn. Más-más tehát a reprezentációs igény. Ugyanakkor arra fel kell figyelnünk, hogy a főnemesség palotái többségének berendezése, benne akár különleges, világraszóló műkincsekkel is, már-már festői rendetlenséget mutat, a tárgyak elhelyezését a szeszély, az előszereteti érték, a kényelmesség szabja meg: e paloták többnyire kifejezetten spontán berendezésüek, ahol egy Rembrandt mellett egy értéktelen, de a családi hagyományhoz valamiképpen tapadó tárgy is heverhetett, kiegé-