Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

IV. Kiállítások - Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a Don-kanyarban. Gyűjteménygyarapítás és kiállítás a Katona József Múzeumban

hogy októberben hozzákezdtek ehhez a munkához, másfél-két méter mélységben kitermelték a földet, és már a tetőszerkezetet ácsolták, amikor parancsot kaptak a hátravonulásra. Ekkor előbb Starij-Oskolban álltak meg, majd ettől nyugatra, Salomnoje faluban rendezkedtek be. Starij-Oskol komoly háborús sérüléseket szenvedett, számos ház ki volt lőve, de itt voltak a magasabb magyar és német parancsnokságok, valamint a tábori főposta is. A tél folyamán Szabó Pál is szállította, szánkóval hozta-vitte a postát a 25 km-re levő állomáshelyükről. „Onnan indultak hazafelé és jöttek idefelé a tábori levelezőlapok, melyekből soksok szeretet, aggódás sugárzott mindkét felé. A tábori posta elég jól működött. Leveleket, újságokat elég hamar megkaptuk. Otthonról zárt levelek is jöhettek, de mi csak tábori lapokat írhattunk. Azt is ellenőrizni kellett." A költözködést nehezítette a hirtelen beállt tél, a jeges, csúszós út, majd az egyik napról a másikra leesett vastag hótakaró. Novembertől kezdve nem volt ritka a mínusz negyven fokos hideg. Salomnoje kolhozistállója hasznavehetetlen volt, így a lovakat a lakóházaknál helyezték el. Szabó Pál itt szembesült az itthonitól nagyban eltérő lakáskultúrával: az orosz falvak kis házaiban ember és állat egy fedél alatt telelt, a tehén, a kecske és az aprójószágok az előtérben kaptak helyet; saját szálláshelyén a szomszédos szobában fejték a tehenet. Másik megfigyelése az oroszok kemenceépítési tudománya volt: olyan széles padkát építettek, amelyen az egész család kitelelt. A házak falát a felhalmozott fűtőanyaggal: marhatrágyából és szalmából készült téglákkal szigetelték. 1942 karácsonyán a 7. gyalogezred a második magyar hadsereg többi alakulatához hasonlóan még mindig a Don mentén tartózkodott. Szabó Pál és bajtársai Salomnoje iskolájában ünnepeltek: a tanteremben betlehemes karácsonyi játékot mutattak be és karácsonyi dalokat énekeltek. Az ünnepségre meghívták a falu lakosságát, jelen volt az idős tanító és tanítónő is, családjukkal együtt, a katonák megkínálták őket az otthonról kapott karácsonyi csomagokból, végül együtt imádkoztak és énekeltek. „Nagyon kedves emberek voltak. Én igen sok orosz emberrel, zömmel idősekkel és lányokkal találkoztam, és megállapítottam, hogy azok mind jószívű, segítőkész emberek voltak, de szegények, csaknem nincstelenek, a „szovjet" áldozatai voltak."

9 Szabó Pál és testvére korábban még azt tervezték, hogy karácsonyra, de legalább Pálnapra biztosan hazajönnek, és együtt ünnepelnek. Addig is még jobban várták az otthonról érkező leveleket és információkat. Szabó Pál csak egy alkalommal fakadt ki itthonról érkező hír olvastán, amikor megtudta, hogy a Sertésmalomban az ígéret ellenére sem adnak családjának semmi támogatást: „A fene egye meg, „csak egy éjszakára" jönnének ők ide, ahol mi vagyunk...Ok ott hátul gazdagodnak, a másik pedig itt kint vérzik. ..És ezekre nincs rendelet, nincs törvény, hogy a bankokat és a tőkegyüjtőket megfékezzék!"

10 Más alkalommal így írt: „Érdekes, látom itt az emberek levelezéséből, hogy most mind fogadkozik. Az emberek ígérik feleségeiknek, hogy ha hazamennek, jő lesz nekik minden, amit főz, nem fognak válogatni, nem fognak veszekedni, minden úgy lesz a legjobb, ahogy az asszony akarja... stb. csak egyszer hazajussanak. A feleségeik is ígérik, hogy nem szólnak bele mindenbe, azt se bánják majd, ha időnként egy-egy pohár borra elmennek a barátokkal, vagy kuglizni, soha sem fognak pörlekedni, mindig csak a kedvenc ételüket fogják főzni, csak egyszer hazakerüljenek a férjeik."

11 9 Életutam 31. old. 10 Nem postán küldött, 4 oldalas levél, dátum nélkül. 11 Szabó Pál levele feleségéhez, Oroszországban, 1942. szept. 21.