Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

IV. Kiállítások - Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a Don-kanyarban. Gyűjteménygyarapítás és kiállítás a Katona József Múzeumban

szeretett feleségemet, Babcikámat. A vasútállomáson vöröskeresztes hölgyek útravaló csomaggal láttak el bennünket. Étel-ital volt a csomagokban. Lassan, méltóságteljesen vonult ki a vonat a nagyállomásról, hozzátartozóink integetése mellett. Mi akkor még nem tudtuk, hogy mi vár reánk."- írta visszaemlékezésében.'^ A katonavonat Szlovákián és Lengyelországon keresztül vitte utasait Kijev felé. Az ukrajnai vasútállomásokon éhező orosz és ukrán gyerekek könyörögtek egy kis kenyérért a kecskeméti katonáknak, akik ekkor még bőven tudtak adakozni a hazai csomagokból. Kijev után több száz kilométeren át lakatlan területeken, erdőkéin keresztül vezettek a sínek, amelyeket sűrűn kellett javítani a helyi partizánok éjszakai robbantásai miatt. Szabó Pálék az ezredvonat előtt rendszeresen 2-3, kővel megrakott teherkocsit toltak a katonák biztonsága érdekében. A vonat Rjecsiszáig közlekedett, itt a kirakodásban a már korábban odaszállított zsidó munkaszolgálatosok segítettek. Pár napos pihenő után indult a gyalogmenet kelet felé. Gomel és Csernigov térségében hatalmas laktanyatömbök között szálltak meg, de inkább a szabadban aludtak az épületekből áradó büz miatt. A Dnyeszteren történő átkelés, Konotop és Kurszk után érték el Novi-Oskolt és Starij-Oskolt, ahonnan már csak 100-120 km-re volt a Don menti végállomás, Uriv. Rjecsiszától Urivig negyven nap alatt ezer kilométert tettek meg gyalogmenetben, az út második felében már csak éjszakánként meneteltek a légitámadások miatt. A sötétségben a váratlanul előbukkanó „horhosok", a 20-30 méter mély szakadékok okoztak veszteségeket. A legjobb az ún. „Sztalin-beton" volt, vagyis a nehéz gépjármüvek által fényesre lenyomott kötöttebb talajú földút. Uriv közelébe érve, Korotojak alatt augusztusban már nagy hősi temetőt találtak: a korábban érkezett harcoló alakulatok súlyos veszteségek árán érkeztek a Donig. A hosszú útnak vidámabb részletei is voltak, amelyekről Szabó Pál levelei és fényképek is tanúskodnak: „A negyvennapos menet alatt sok minden megtörtént. Említésre méltó két eseményt említek meg. Legtöbbször patakok mellett meneteltünk és pihenő után ott tudtunk mosakodni, fürödni. A patakok kristálytiszták voltak. Az egy méter mélységben is tisztán látszottak a fenéken a szebbnél szebb kavicsok. Az egyik 20-30 méter széles patakban amint mosdottunk, meghűlve láttuk, hogy a túlsó parton orosz nők, asszonyok fürödtek anyaszült meztelenül. Oda se mertünk nézni, nekünk annyira idegen volt a látvány. Önáluk meg megszokott volt, hogy a patakban fürödtek meztelenül. A másik esemény az egyik faluban történt, ahol rövid pihenőt tartottunk. A házak előtti padokon ücsörögtek a szakállas, öreg bácsik. Odamentünk hozzájuk és egyszer az egyik megszólalt magyarul. Kérdeztük, hogy hol tanult meg magyarul beszélni? Az első világháborúban Magyarországon voltam orosz hadifogoly. Melyik városban? Kecskeméten Szőke Sándoréknál, Szentkirályon a tanyán, ahol bőven volt kenyér, szalonna, kalács, kolbász... volt a válasz. Hát ilyen kicsi a világ."

6 Egy augusztusi levelezőlapján, Szabó Pál, így írt az út közben látottakról: „Itt csak a csillagos ég olyan szép, 6. kép Karácsony Oroszországban 5 Id. Szabó Pál: Életutam 1909-2001. Gépelt kézirat, Kecskemét, 2001. 24. old. (A továbbiakban: Életutam) 6 Életutam 25. old.