Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)
II. Közlemények - módszertan - műhely - Veres László: A régiségvásárokról
egymás kínálatát. Úgy tűnik, hogy piaci érdekből egymást segítik, amikor az adott tárgyat az azzal foglalkozó specialistáknak reális áron átadják. Bizonyára ez egykor viszonzásra kerül. A kora reggel gazdát cserélt régiségek nagyobb része rögtön eltűnik a vásárból. Bizonyára már megvan a jövőbeni vásárlójuk. Kisebb részük újra feltűnik az adott specialista asztalán, de már az eredetinél jóval magasabb áron. A vásári forgatag 10-12 óra táján éri el tetőpontját. Az emberek kíváncsiságból többször végigjárják az utcákat és néha-néha megkérdezik az árakat, ami először mindig magas. Ez el is riasztja a vásárlók jelentős részét. Tapasztalatom szerint kevés a komoly vevő és sokan gyakorlatlanok a kőkemény alkudozást megkövetelő vásárokban. A meghatározott vételi szándékkal megjelenők egy része talán félszegségből rögtön elfogadja a magas árat, ami miatt a kereskedőknek célszerű a magas ár kitartása. De csak egy ideig, mert utána gyakori az olyan kérdés: mennyit ad érte? A sétálgató, nézelődő emberek többségének egy-egy olcsó könyv, képkeret, kerámia, üveg, képeslap stb. megszerzése jelent a vásár végén örömet. A komolyabb vevők örömét gyakran az rontja el, hogy bedőltek egy-egy hamisítványnak. Sok a hamis kép (pasztell, grafika, szénrajz) és az üveg. Ez utóbbiakat Erdélyben szerzik be, ahol szinte minden régi parasztüveget hamisítanak és jelzett Gallé-vázákat is készítenek. Talán nem lényegtelen kérdés az, hogy mit jelenthet a muzeológusoknak a régiségvásár? Milyen legyen a viszonyulásunk a vásárhoz és a kereskedőkhöz? Úgy vélem, hogy a muzeológusoknak célszerű felkeresni a vásárokat, mert így szembesülhetnek a mindennapi keresletkínálat szabta árakkal. Az így szerzett ismereteinket hatékonyan hasznosíthatjuk gyüjteményfejlesztési munkák során, különösképpen akkor, ha figyelemmel kísérjük még az aukciós házak és internetes aukciók árait is. Mi, muzeológusok általában azt hangoztatjuk szemérmesen, hogy a múzeumi műtárgyaknak nincs áruk. Eszmei értékük van. Ezen a szemléleten nyilvánvalón változtatni kell, mert a műtárgyak, dokumentumok vásárlásakor mindig árat kell mondanunk. Arat kell meghatároznunk a biztosítások megkötésekor. Egyre gyakrabban felvetődik a központi irányítás igénye a múzeumokban őrzött műtárgyak árának meghatározására is. A régiségvásárokban rejlő lehetőségeket kiaknázhatjuk gyüjteménygyarapító munkánk során is. A tudatos gyüjteményfejlesztésre a tárgyegyüttesek hiátusainak ismeretében nyílik lehetőségünk. Könnyen összegyűjthetjük egy-egy tervezett kiállítás tárgyait. Új csapásokat is kijelölhetünk eddig múzeumunkban nem levő gyűjteménycsoportok kialakítására. Ez utóbbira példa lehet a búcsújárás emlékeinek, a figyelmünket elkerülő különleges tárgytípusoknak (derelyevágó, oromzatdísz-vasalás, falvédők) a gyűjtése. Mindenképpen célszerű ismeretséget kötni és korrekt kapcsolatot kialakítani a hierarchia csúcsán álló régiségkereskedőkkel, természetesen a kellő távolság megtartásával. így elérhetjük, hogy különleges értékű régiségeink talán nem kerülnek külföldre. Bármikor előfordulhat olyan helyzet, hogy egy-egy tárgy beszerzése lehetetlennek tűnik. Ilyenkor talán kérhetjük a segítségüket is. (1-4. képek Részletek a miskolci régiségvásárból.)
