Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Paládi-Kovács Attila: Magyarország nemzetiségei és etnikai térszerkezete a 18. században

amely a hétéves háború után újabb paraszti tömegeket nyert meg Baden, Elzász-Lotharingia, Luxemburg és Pfalz falvaiban a kivándorlás, a magyarországi megtelepülés gondolatának. A „teréziánus" telepesek szinte kizárólag a Délvidéken állapodtak meg.

12 A harmadik, s egyben utolsó nagy akciót II. József 1782. évi pátense vezette be. Akkor ismét a Rajna-Majna vidékéről (Pfalz, Saar-vidék, Frankfurt, Mainz) továbbá Württemberg és Hessen tájairól jöttek telepesek, s zömük a kamara bánsági, bácskai birtokain települt meg. Kisebb részük azonban szétszóródott Vas, Tolna, Somogy, Esztergom, Pest uradalmi vidékein, sőt még Zemplénbe is jutott belőlük. Ezzel a „svábok nagy vonulása" lezárult, s a 19. század már a további belső elrendeződés, a másodlagos helyezkedés, az újabb „kirajzások", földvásárlás útján való terjeszkedés kora volt. Főként a német telepes népesség dinamizmusának, kisebb mértékben a német iparosok önkéntes bevándorlásának, folytonos szivárgásának köszönhető, hogy 1840-ben már 1 millió 273 ezer német élt a Kárpát-medencében.

13 A „törzsöröklés" jogszokását megtartó németség másod-, harmadszülött fiai iparosként, földvásárlóként, földbérlőként települtek meg vidékük nem német településein. Torontál, Temes tájairól még így is elsőként a németség kezdett kivándorolni Amerikába az 1880as évektől fogva.

14 Szlovák térnyerés és telepítések A 18. századi szlovák kolonizációról többen is értekeztek összefoglaló igénnyel az 1960-70es években,

15 a lokalitásokra, szűkebb és tágabb térségekre vonatkozó feldolgozásoknak pedig se szeri, se száma. Már a kortársaknak is szembetűnt a szlovákság 18. századi térnyerése az északi vármegyékben. A szlovák településterület a 18. század végére a nyelvhatár nyugati szakaszain 10-20, helyenként 40 kilométerre tolódott délebbre, mint ahol a középkor végén volt. Már előbb, a 16-17. században megindult a soltészek, richterek által a 14. században telepített felvidéki német falvak szlovákosodása, sőt a bányavárosokban, királyi városokban is megjelent a szlovák népelem. A szlovákság magába olvasztotta Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Sáros, Abaúj, Zemplén és Ung magyar szigeteit, a korábbi cseh, morva, lengyel, ruszin települések népét. A korábbi vlach jogon élő ruszinok a „Valasská Sloboda" elvesztése, s a görög katolikus egyház létrehozása, az unió kimondása után tömegesen asszimilálódtak a szlováksághoz. Utóbbiak településterülete száz-százötven kilométerrel tolódott keletre a 18-19. század fordulójáig.

16 Korábban vegyes magyar-szlovák vidékek váltak szinte teljesen szlovákká. Ugyanakkor - főként földesúri telepítések következtében - a magyar településterületen belül is új szlovák szigetek alakultak ki. így főként Békés és Komárom megyében, Pest és Nógrád megye egyes részein, majd a montániparok, az üveghuták terjedésével a Mátra, a Bükk, a Zemplénihegység, a Réz-hegység magasabb részein is. Fügedi Erik a szlovák migráció és kolonizáció három hullámát és időszakát körvonalazta. Az elsőt 1690-1711 közé helyezte, a második periódust az 1711-1740 között eltelt három évtizedre tette, a harmadik nagy hullámot Mária Terézia uralkodásához (1740-1780) kapcsolta. (II. József említett pátense a szlovákságot nem érintette!) Azt találta, hogy az első hullám a későbbieknél jóval gyengébb volt. Nyugaton csupán a Duna vonaláig jutott el, azt 12 HUTTERER M. 1973. 97-98. pp. 13 SCHMIDT J. 1939., KOCSIS K. 1996. 53. p. 14 PALÁD1-KOVÁCS A. 1973b. 15 FÜGEDI E. 1966a., SIRÁCKY, J. 1966., MANGA J. 1973. 16 CSAPODI CS. 1943., PALÁDI-KOVÁCS A. 1973a. 353-354. pp., ÁCS Z. 1984. 151. p.