Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon
házak felgyújtására nézve - mivel a városrész akkor valóban megégett - azt is vallotta, hogy a jövő kedden lesz három hete annak 1752 márciusában, hogy ő a serfőző házban tartózkodott, ahol két diák egymás között latinul beszélgetett és a puskaporról társalogtak. A megszólításokból megállapította, hogy az egyik Jakab volt, Sopron megyei származású a költészettani osztályból, a másik Antal, még csak mondattan-osztálybeli, Pozsony megyei, és a Nagyszombat vidékéről, Sárfő községből. Latinul azt tárgyalták, hogy ha Pécsett nem tudnak puskaporhoz jutni, akkor Szigetvárról fognak egy fazekas ismerősük segítségével szerezni. Később vele barátságot kötöttek és szállásán meglátogatták. Ott azt mondták neki, hogy ha Pécsett állandó szállást nem találnak, akkor a várost felgyújtják, mert nem akarnak nevelőként másoknál könyörületből tengődni. Arra a vizsgálóbírói szemrehányásra, hogy előző vallomásaiban Szvetics idegen, stájer és osztrák varázslókra fogta a gyújtogatás tényét, most pedig a két diákra, azt felelte, hogy nem akarja lelkiismeretét terhelni, és az igazság az, hogy a két diák volt a gyújtogató. (Ezt a vallomást később ismét visszavonta). A bonyolult per végén Szveticset - miután halálítélettel fenyegették meg - végül könyörületből a Dalmáciába való visszatoloncolásra ítélték. 40 Ennél kicsit szürkébb életútja volt a már említett Veisz József obsitos katonával együtt elfogott, de ugyancsak déli származású Pignio Jánosnak, akit szintén Pécsett állítottak bíróság elé 1780-ban. Pignio Esztergomban született, atyja egy olasz patikus volt, anyja helybéli magyar. Identitásáról vallva magát „olasz vértül származónak" mondotta. Mivel apja a születése után három évvel meghalt, vagyona pedig nem volt, csak gyámja segítségével tudott tanulni. Nyolcesztendős korában kezdte a deák iskolát, és hat évet el is végzett, ám tovább nem tanult, így borbélynak állt. Borbélymühelyről borbélymühelybe vándorolva tanulta a mesterséget. Először Ellér Antal tatai mesternél tanult harmadfél esztendeig és nála szabadult fel legényként. A felszabadító levelének bizonysága szerint először a Bars megyei Léván, majd a délvidéki Péterváradon és Újvidék városában legénykedett. Onnan Szekszárdra, majd pedig Eszékre ment, végül a Dráva folyón átkelve érkezett Baranyába. Útközben - mivel beteg lett és kifosztották - koldulásból tartotta fenn magát. Talán ez volt az oka annak, hogy a helybéliek ráfogták, „garaboncziás" és „bűbájos" volna. Elsőként hivatalosan a siklósi uradalom tiszttartója vádolta meg és ezért a vármegye fogságára vetették. Szegény Pignio, bár csak a borbélysághoz értett, mégis kívülállósága és talán idegen hangzású neve miatt élvezni kényszerült a pécsi „Tömlöcz setétségét". A peches Pignio története itt megszakad és nem tudjuk miként sikerült magát tisztára varázsolnia. 41 A nyugati, „import" jellegű mágikus tudományt képviselő német és olasz varázslók mellett érdemes sorra vennünk a Magyarországon, zömmel magyar nyelvű környezetben tevékenykedő, itt idénymunkából vagy koldulásból élő szlovák és morva varázslókat is. 1700-ban a Jászó premontrei prépostság úriszékén tárgyalják egy Alsó-Mecenzéfen elfogott koldus esetét, aki egy lakatot tartott magánál a bíróság megkötésére, és akit anyaszült meztelenül találtak meg és fogtak el egy kertben. Itt - bár a perirat nagyon töredékes valószínűleg kincset ásott volna. 42 1711-ben a magát gyermekként az Isten által kiválasztottnak (más perek analógiája alapján valószínűleg táltosnak) tartó Bartók Erzsébetet az egri püspökség úriszékén ítélték el, mert sok embernek azt ígérte, hogy képes az ellopott, elveszett pénzeket és javakat felkutatni. A bíróság ezt a cselekedetét rosszhiszeműnek minsősítette, és arra ítélte, hogy képességeit próbálja meg inkább a „természet szerénti" mesterségre, semmint varázslatra fecsérelni. Esetében a közvádat képviselő hivatali ügyész a 40 SZENTKIRÁLYI I. 1917. 1-7. pp. 41 Baranya Megyei Levéltár XI. Batthyány-Benyovszky-féle siklósi uradalom iratai, 606. 42 BESSENYEI J. 1997. I. No. 4. 29-30. pp.
