Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
I. Tanulmányok - Pásztor Andrea: Az első magyarországi „Hangversenyhárfa gyár". Egy elfeledett hangszerkészítő nyomában
1928 júliusában Lenhardt negyedszer nősült. A későbbi özvegy úgy nyilatkozott, hogy férjének ekkor „aktív vagyona úgyszólván nem is volt". 51 Novembertől kezdődően már a kisebb kötelezettségeit sem tudta teljesíteni, hitelezőitől ezért moratóriumot kért. Teljesen elszegényedve a kölcsön 5%-os kamatát, de házbérét és adóit sem tudta fizetni, 5 Ezt támasztja alá Waldbauer Henrik nyugalmazott ezredes tanúvallomása is: „Lenhardt János egy izben felkért, hogy segítsek neki különleges hárfakészítményeinek értékesítésében. Panaszkodott, hogy anyagilag a tönk szélén áll s ha halfáival nem sikerül megfelelő üzletet csinálni, főbelőheti magát. Mutatta is hitelező jegyzékét, olvastam egyik másiknak a levelét is, sőt egyik másiknak inkasszóval megbízott emberétől hallottam azt a nyilatkozatot, hogy Lenhardt kérjen csődöt, ha nem fizet. [...] abban az időben már megvolt és el is fogyott a Keresked. Minisztériumtól kapott 5 vagy 10 ezer P-s kölcsöne. " Waldbauer segített Lenhardtnak. Nemcsak az üzletvezetésben működött közre, hanem „pécsi uraktól" összeszedett ötezer pengőt, amit egy, a Tausz bankházban nyitott folyószámlára helyezett, amiről mindig csak a hárfakészítéshez szükséges kiadásokat fizették. Lenhardt a pénzből öt darab mesterhárfát készített. Ebből egyet kétezer pengőért Budapestre adtak el, kettőt bizományban Lipcsébe küldtek, kettő pedig Tausz Gyula bankárnál maradt az ötezer pengős „gyorskölcsön" fedezetéül. 54 Mesterhárfát Lenhardt ezután már nem készített. 1929-ben még voltak megrendelések, de a következő évben hárfát már senki sem akart vásárolni. Lenhardt megbízta Molnár Béla hiteltudósítót, hogy kintlevőségeinek behajthatóságát mérje fel. Kiderült, hogy követeléseinek egy része (kb. 1500 pengő) nem, vagy nehezen behajtható. 5 '^ 1930 júliusában Lenhardt ezt írta: „Önhibámon kívül teljesen elszegényedve... immár a hárfagyártást folytatni képes nem vagyok, sem kötelezettségeimnek eleget tenni nem tudok. Hárfaműhelyem most parlagon hever, mely mint olyan a mai viszonyok között még eladási értéket sem képvisel, mivel különleges célú berendezésénél és felszerelésénél fogva más iparág üzésére nem alkalmas s igy eladás esetén legfeljebb csak mint ócskavas volna értékesíthető." 56 Lenhardt 1930 tavaszán lebontotta a hárfakészítésre szakosodott nagymühelyt. A berendezéseket (szalagfűrészt, 6 darab enyvező bakot) és az alapanyagokat (mahagóni, kőris-, jávor- és kevés citromfa furnért, jávorfa rönköket, facsavarokat) átvitték egy Malom utca 9. szám alatti raktárhelyiségbe, ahol egyébként a faanyag nagy része pár éven belül tönkrement. 57 Lenhardt megtört, összeomlott. 50 éves korára egészsége is megromlott, egy korábbi betegségéből következően karjai és lábai lebénultak, így székhez kötve töltötte élete utolsó évét. Hárfaüzemét bezárta és leszerelte, a hangszerüzletébe ritkán betévedő vevőket felesége 50 1925. szeptember 8-án elhunyt Lenhardt - feltehetően második - felesége, Pecsnig Ernesztina. (BML Pécs I. Halotti Akv. 1925/719.) 1926. december 23-án kötött harmadik házassága nem tartott sokáig, másfél év múlva elvált. (BML Pécs I. Házassági Akv. 1926/463.) 51 BML A Pécsi kir. ítélőtábla iratai. P.l.407/1934/39. 52 JPM Tört. O. 1.71.738.4 53 BML A Pécsi kir. ítélőtábla iratai. P. 1.407/1934/41. 54 A hangszereket nem sikerült eladni. Lenhardt 1933-as hagyatéki pótleltárában szerepel a két aranyozott hárfa (3000 pengő/db), melyekel a Julius Heinrich Zimmermann cégnek bizományban küldtek ki. A felsorolásban szerepel a Tausz bankházban biztosítékként elhelyezett két hárfa is: egy aranyozott rámás (3000 pengő) és egy mahagóni színű rámás (2400 pengő). (BML A Pécsi kir. Törvényszék iratai. P.932/1933). 55 BML A Pécsi kir. ítélőtábla iratai. P.1.407/1934. 56 JPM Tört. O. 1.71.738.4 57 BML A Pécsi kir. ítélőtábla iratai. P.1.407/1934/41.
