Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

V. Könyv- és folyóiratszemle - A Magyar Nemzeti Múzeum címeres halotti emlékei (Gyulai Éva)

A Magyar Nemzeti Múzeum címeres halotti emlékei A Magyar Nemzeti Múzeum Művelődéstörténeti Kiadványa (Bibliotheca Humanitatis Historica XIX.) Sorozatszerkesztő: Pintér János. Összeállította, szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Baják László. A katalógus összeállításában közreműködött: Szvitek Róbert József és Tompos Lilla. Budapest, 2007 Gyulai Eva Baják László szerkesztésében nemcsak a nemzet múzeuma, a Magyar Nemzeti Múzeum egyik gyűjteményrészének katalógusa jelent meg, hanem a hazai segédtudományok, jelesül a heraldika, vexillológia, sőt az epigráfia is jelentős művel gyarapodott. Az újkori halotti reprezentáció tárgyi emlékei ugyanis nemcsak a főúri, illetve általában a nemesi halotti kultusz kellékei voltak, hanem elsősorban a temetés, majd a (főként) templomi sírhely és síremlék címeres kísérői, amelyek az elit köréből kikerült halottak „pedigréjét" voltak hivatva a kortársaknak és az utókornak közvetíteni. A katalógus három nagy gyüjteménycsoportját képező halotti zászlók, epitáfiumok és temetési címerek azonban a heraldikai ábrák mellett hasonló hangsúllyal jelenítették meg a halott „nacionáléját", rövid, esetleg versbe szedett hosszabb szövegekben, amelyek a sírkövekhez hasonlóan a halotti címereknek is elmaradhatatlan tartozékai voltak. Ezek a feliratok, illetve epitáfiumversek teszik a halotti címereket a genealógia mással alig pótolható forrásaivá, hiszen - anyakönyvek híján - pontos adatokkal szolgálnak a halottak születését, hivatalát, haláluk időpontját és körülményeit illetően, sőt sokszor a családtagok hasonló adataira is utalnak. A Magyar Nemzeti Múzeum címeres katalógusa több szempontból is kiemelkedik a hasonló gyűjtemények közül. Már kiállítása is szembeötlő, hiszen a műtárgyakat kiváló minőségű színes fényképek, Dabasi András és Kardos Judit felvételei reprezentálják. A címerek koherens alkotóelemei a színek (vagy újabban: mázak), így a színes fotók nem egyszerűen leképezik, hanem újrateremtik a nemesi jelvényeket, felfedve lényegüket. A szerzőszerkesztő olyan tanulmánnyal vezeti be a gyűjteményi katalógust, amely egészen a jelenkorig tárgyalja a téma művelődéstörténetét, heraldikáját, az utolsó halotti címer ugyanis a két világháború közötti korszakból való, ráadásul nem is akárkié, hiszen gróf Apponyi Albert 1933-ban felállított ravataláról való (Kat. sz. III/45.). A kötet fő értéke azonban a katalógus, amely nem csak a tárgyleírásokat, az epigráfiai jellegű emlékek szövegeinek közlését, vagy a címerek szakszerű herladikai leírását tartalmazza, hanem bőséges genealógiai és prozopográfiai, a férfiak esetében pedig archontológiai adatokat is közöl. Ez a bőséges életrajzi „adatbank" hasznos kézikönyvvé avatja a kötetet, amely így nemcsak a nemesi heraldika, halotti kultusz iránt érdeklődőknek tár fel fontos történeti forrásokat, hanem az újkori köztörténet, politikatörténet, archontológia és nemesi társadalomtörténet kutatóit is érdekelheti. Az adatokból sokszor a teljes életrajz, sőt élettörténet is kirajzolódik, így Darvas Ferencnek (11810) nemcsak a Flelytartótanács kancelláriai igazgatóságig ívelő politikai karrierje, hanem több páholyt átívelő szabadkőműves tevékenysége is helyet kap az életrajzban (Kat. sz. III/16.). A társadalmi nemek eltérő megítélése és a női karrierek hiánya az életrajzoknál is tetten érhető, hiszen Thurn u. Taxis Mária Terézia hercegnő (t 1878), férjezett herceg Esterházy Pálné csillagkeresztes hölgy nacionáléjában (Kat. sz. III/39.) a gyermekszülésen túl alig lehetett valamit felsorolni, annál gazdagabb férje, az 1848-as miniszter pályája. A hercegnő halotti emlékén, a férj jelvényével egyesített címer első helyén, a heraldikai jobb oldalon is az Esterházy-címer szerepel. (39. kép) Az 1814-ben, Bécsben elhunyt, francia származású