Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Bartha Éva: Országos Történész Muzeológus Konferencia. Veszprém, 2007. június 20-22.

A köszöntőgündülatok után elsőként Paládi Kovács Attila professzor Magyarország 18. századi nemzetiségi és etnikai térszerkezetét vázolta fel a második világháború utáni forráskutatás új eredményei alapján. Számadatok sokaságával alátámasztva elemezte a történelmi események, a betelepítések és a belső vándorlások következményeit - a magyarok és nem magyarok arányainak teljes átalakulását, a népmozgalmi folyamatok nemzetenkénti vonzatait. A hazai népcsoportok újrarendeződéséhez a belső vándorlások és a telepítések egyaránt hozzájárultak. Legerősebb hatása a Habsburgok telepítési politikájának volt, amelynek következtében a 18. században német telepesek vándoroltak be - főleg a Dunántúlra. Jelentős volt a szlovákok betelepítése - elsősorban Észak-Magyarországon s az Alföldön, kisebb mértékű volt a szerbek, horvátok, ruszinok megjelenése. így a 18. század végére az ország nemzetiségi számarányának jelentős átrendeződése ment végbe. Szarka László (az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója) a 19. század nemzeteinek mozgalmait és konfliktusait tekintette át a felvilágosodástól a felbomlásig. A rendi, nemzeti keretek kiürülésével a polgári nemzet nyelvi, politikai tartalmai erősödtek fel. Megjelentek a különböző szláv, pángermán mozgalmak, amelyek a társadalmi, gazdasági jelenségekkel párhuzamosan indították el a harcias nemzeti ideológiát. Az 18481849-es, áprilisi program már kifejlett nemzeti mozgalmakkal állt szemben, amelyet a forradalmi elit nem vett figyelembe - elmaradt a „nemzeti kiegyezés". Az 1867-es kiegyezés idején a közszellemet a nemzetiségek nacionalizmusa jellemezte, ezért nehéz lett volna nagyarányú magyarosítást végrehajtani. A szlovákok sikeresen fékezték az asszimilációt, a németek nemzetiségi népi tudata is erős volt. Az 1910-es etnikai térszerkezet már magában hordozta Trianont - a nemzetiségi konfliktusok a világháború nélkül is jelezték a változást, amelyet egy 1906-ban készült térkép is reprezentál. Tamás Edit (Rákóczi Múzeum, Sárospatak) a hegyaljai német települések kialakulásává] vázolt fel színes képet. A 18. században először a ruszinok, majd a szlovákok jelentek meg a Zemplén hegység falvaiban - legkésőbb jöttek a svábok, akik puszta településeket népesítettek be. Betelepítésük két hullámban történt - csak katolikusok lehettek, adó- és egyéb kedvezményeket kaptak. A három kialakult sváb település lakói azonos helyről, azonos szokásokkal jöttek, egymás között házasodtak. Módos falvakká váltak, másságuk, közösségeik a 20. században is megmaradtak, de nyelvük nem - el magyarosodtak. Ez történt a többi ruszin, szerb - zömében protestáns településsel is, akik a 20. századra szintén elmagyarosodtak, de hagyományaikat őrzik, ünneplik. Forró Katalin (Ferenczy Múzeum, Szentendre) a váci fehérek temploma kriptafeltárásának tükrében mutatta be a németek (svábok) 17-18. századi betelepítését, amely több formában zajlott. A betelepítést a váci püspök 1869. augusztus 31-i szerződése indította el. A 18. században már önálló etnikumként kiváltságokat élveztek, részt vettek a város irányításában. A fehérek temploma építésében a domonkos szerzeteseknek volt jelentős szerepe, s bár a templomot vegyesen látogatták magyarok és németek, temetkezési helyként zömében a németek használták. Ezt bizonyítják a szinte teljes épségben megmaradt viseletek is. (2. kép) Székelyné Körösi Ilona (Katona József Múzeum, Kecskemét) Kerekegyháza történetén keresztül mutatott rá a Duna-Tisza közén a 19. században végbement migráció hatásaira. A spontán betelepülésnek három szakasza volt, amely során elsőként a jászsági települések, a 18. század első felében a Duna-Tisza köze középső része, majd Bácska népesült be. A szervezett telepítésben a németeknek volt nagy szerepe - zömében a délvidéki kamarai birtokokon, de magyarokat is telepítettek, melynek következtében új falvak jöttek létre. Kerekegyháza a 19. századi jász expanzió eredménye, amely Jászárokszállásból szakadt ki. A nyelvi nehézségek ellenére a kölcsönhatások erősek voltak életmódban, kultúrában - a település ma is őrzi sokszínű hagyományait.