Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Berényi Zsuzsanna Ágnes: Az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár

volt. A döntés előtt a miniszter véleményért a kereskedelmi és iparkamarákhoz fordult. A kamarák ezt követően kérdőívek segítségével tájékozódtak a tekintélyes szakmabeli cégeknél, hogy méltó-e a kérvényező az államsegélyre vagy sem. A beérkezett vélemények azonban ritkán voltak tárgyilagosak, hiszen a vetélytársát senki sem igyekezett támogatni! Kedvező véleményt legfeljebb olyan cikkek készítőiről adtak, amelyek nem veszélyeztették a véleményezők üzleti érdekeit. Ugyancsak megbízhatatlannak minősül a kisiparos önjellemzése is. Leghitelesebbnek éppen ezért a bankok és a tudakozó irodák véleménye tekinthető, mert ezeknek többnyire nem állt érdekükben, hogy életképes vállalkozást ne támogassanak. Ilyen tárgyilagos ajánlást azonban nem minden esetben szereztek be. A kereskedelmi és iparkamarák ily módon kialakított véleménye után a Kereskedelemügyi Minisztérium döntött a segély ügyében, amely pénz-, gépszállítási kedvezmény, utazási hozzájárulás, anyagsegély, esetleg alacsony kamatú kölcsön lehetett. A segély elnyerése színvonal emelkedést tett lehetővé, és előnyt nyújtott. A segélyezett az államtól kapott gépeken kis táblát volt köteles elhelyezni. „Az állam tulajdona" felirattal, de sem céges papíron, sem egyéb feliratként nem használhatta fel az állami támogatás tényét reklámul. A kölcsönkapott gépeket az állam elvben bármikor visszavehette. Erre ugyan nagyon ritkán került sor, de a táblácska állandó figyelmeztetésül szolgált. Ha a kisiparos a szerződésen kikötött ideig állandóan üzemeltette a gépet, és minden más szerződéses kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, akkor újabb kérelmére a gép saját tulajdonába kerülhetett. Ez a követelmény nem is volt olyan csekélység, ha meggondoljuk, hogy egyes időszakokban a kisiparosok gépeinek mintegy 80%-a megrendelés hiányában nem üzemelt. A minisztérium ezért az állandó üzemeltetés feltételétől néha el is tekintett. A hazai tanoncképzés gondjait is igyekeztek enyhíteni az államsegéllyel, mert a kisiparosnak vállalnia kellett, hogy tanoncokat alkalmaz, hogy növeli munkásai számát. Ez igen szigorú feltétel volt, mivel válságos években nehezen láthatták el az alkalmazottakat munkával.

1 Nehéz volt megküzdenie az elismert osztrák vállalkozók versenyével. Nem csoda, hogy 1904-ben, amikor az akkori tulajdonos átvette az üzemet, voltaképpen egy tönkrement előd örökébe lépett. Nem voltak megfelelő gépi berendezéseik. A gyártmányok tömeges előállításához frikciós présre volt szükség. Ezeket a Közmühelytelep bocsátotta rendelkezésre. A jelvénykészítésben a frikciós gépet a kívánt mintának a vcrötőről az anyagba történő nyomására, a kézi golyósprést pedig az anyagnak a minta mentén való levágására használják. A bérlő iparosok vágya a városközpontban elhelyezkedő saját üzem volt. Egyes esetekben ezért kértek támogatást az államtól. Részben ezért volt örömteli, hogy nagyapámnak sikerült a város szívében, a hetedik kerületi Kazinczy utca 10-ben helyiséget találnia az Első Magyar Tűzzománc Kézelőgomb és Jelvénygyár számára. Másrészt - és üzleti szempontból ez volt a fontosabb - az új helyiség központi fekvése nagyobb vevőkört biztosított az egyre fejlődő gyárnak. A Magyar Országos Levéltárban fennmaradt nagyapám kérelme, amelyet a kereskedelmi és ipari miniszterhez írt annak érdekében, hogy állami ajándékképpen megkaphassa azokat a gépeket, amelyeket a Közmühelytelepen bérelt. Ez az eljárás jellemezte az akkori iparpolitikát. Igyekeztek támogatni azokat az ipari üzemeket, amelyek már bizonyították életképességüket. Gondosan utánanéztek, hogy méltó-e a kérelmező erre az állami támogatásra. A rokonszakmák képviselői, továbbá maga a Közmühelytelep Részvénytársaság egybehangzóan jó véleményt fogalmazott meg a kérelmezőről; szorgalmasan, becsületesen dolgozik, jó szakember és új iparágat honosított meg hazánkban, kiszorítva a piacról a külföldi befektetőket. A kedvező 3 HERÉNYI Zs. Á. 1985., GELLÉRI M. 1896., GELLÉRI M. 1915.