Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Takács Anett: Árulkodó tárgyak. Fürdőszobák és használatuk a dualizmus kori Magyarországon

(szalon, ebédlő, belépő), lakórész (hálószoba, nappali), gazdasági rész (konyha, éléskamra, köztér), a higiéné területrésze (WC, fürdőszoba), s végül a cselédszoba

4 - helyiségei vannak, melyek használata fokozatosan konkretizálódik. Létrejön tehát egy - kifejezetten tisztálkodási célra létrehozott - helyiség, amely folyamat eredményeként új berendezési tárgyak és eszközök jelennek meg a lakásokban. A kérdés az, hogy mennyire általános ezek használata? Az új dolgok iránt mindig szkeptikus az ember, mindig kell egy kis idő, míg megszokjuk őket, míg meg tanulunk együtt élni velük, netán a gyakorlatban alkalmazzuk őket. S mindig vannak úttörők, akik megteremtik a követendő mintákat. Korszakunkban erre szolgál a nagy mennyiségű, ún. mintaállító irodalom

5 - élet- és háztartásvezetési könyvek, tanácsadók. Az új gyakorlat megvalósítását szorgalmazó tanácsadó könyvek, melyek főleg külföldi példák angol, francia, német - nyomán egy ideálképet fogalmaznak meg. Az ideál és a megvalósulás között azonban mindig adódnak különbségek. Az első átfogó, magyar nyelven írt lakberendezési tanácsadó Beniczky Irma: „Gyakorlati széptan" című munkája volt 1876-ban.

6 Az általa megjelenített középosztálybeli lakás három-, legfeljebb négyszobás. Az egészségügyi szempontokkal szemben - kivéve a fény és a friss levegő biztosítását - inkább a lakályosságot tartotta szem előtt. Wohl Janka 1882-ben megjelent „Az otthon" című összeállítása a polgári lakásokhoz „illő", ettől a szinttől elvárható helyiségeket és azok berendezéseit mutatta be. A szerző egy hat-hétszobás lakástípust vázolt fel, melyben már nélkülözhetetlen elemként tartotta számon a tisztálkodási és egészségügyi rendeltetésű helyiségeket. „A háztartások kézikönyve" 1908-ban az ideális városi lakás paraméterei között pedig már alapkövetelményként szerepeltette a fürdőszobát. „Egyáltalán nem kellene lakást építeni fürdőszoba nélkül. Az új házakban legalább az utcai lakások, sohasem nélkülözik a fürdőszobát."

7 E néhány példa szerint a tanácsadókban már ;i '80-as évektől igényként jelentkezik a fürdőszoba. De nézzünk néhány valós, gyakorlati adatot is! 1892-ben Gerlóczy Károly alpolgármester írja egy jelentésében, hogy „már évek óta alig épült Budapesten ház, melynek majd minden lakásában két-három vízfogyasztó csap ne lenne (konyha, klozett, fürdőszoba, mosdó), két-három szobás lakások fürdőszobával láttatnak el és az utóbbi már oly kellékévé vált a lakásoknak, hogy anélkül lakás alig adható ki..."

8 Déznai Viktor: „A lakás fejlődése az utolsó 100 évben" című 1932-ben megjelent munkájában három időpontot hasonlított össze: 1830, 1880, 1930. 1830-ban a fürdőszoba és a saját WC ismeretlenek. 1880-ban már van minden lakáshoz külön WC, de a fürdőszoba még ismeretlen. 1930-ban a fürdőszoba már magától értetődő dolog.

9 Összehasonlítva tehát a tanácsadók mintáit Gerlóczy Károly jelentésével és Déznai Viktor adataival, láthatóan megteremtődött az igény egy új „speciális" tisztálkodási szintér létrejöttére. Az igény és módosulás - lásd építészeti változások (bérház, reprezentációs tér csökkenése a higiénés helyiségek javára) - egymásra hatnak. A váltás határa legkorábban valahol az 1880-as évek végére, még inkább a '90-es évek elejére tehető. A vezetékes víz és 4 DÉZNAI V. 1932. 4. p. 5 FÁBRI A. 2002. 339-340. pp. 6 BUZINKAY G. 1992. 17. p. 7 A háztartás kézikönyve. 1908. 39. p. 8 Idézi Göbel József: Fővárosunk közmütörténelméböl. LXXXII. Vízhiány. Fővárosi Közmű, 1927. aug. 22. In: BUZINKAY G. 1992. 20. p. 9 DÉZNAI V. 1932. 5. p.