Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Schleicher Vera: Együtt élő tárgyak. Nemzetiségek képviselete a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményeiben

tanulmányozását helyezte előtérbe. A veszprémi múzeum 1926-ban megfogalmazott hitvallása szerint a gyűjtemények a vármegye (a Bakony és a Balaton-felvidék) természeti viszonyait és emberi kultúráját a maga általánosságában kívánják megragadni. Ám az ún. „néprajzi osztály" irányában különleges igényeket támasztott a múzeum vezetése és a pártoló közönség, amennyiben annak küldetését a „vármegye ősi magyarsága" életviszonyainak feltárásában határozta meg

7

. Ezt a célt csupán a már említett archaikum-keresés írta felül, hiszen a múzeumőrök már ekkor a gyűjteménygyarapítás szolgálatába állították azt a felismerést, hogy a megye korábban polgárosodó magyar lakosságával ellentétben a nemzetiségi falvakban és otthonokban őrződnek meg a 18-19. századra jellemző faragottfestett bútorok, archaikusabb viseleti darabok.

8 Szintén a kultúra ősi magyar emlékeinek kizárólagos gyűjtése ellenében hatott a korai muzeológiai gyakorlat másik kiemelt területe: az ipartörténeti emlékek begyűjtése. Ez a törekvés a Veszprémvármegyei Múzeum esetében számos, a városi és vidéki német iparosság működéséhez köthető tárgyi emlék és céhes iratanyag múzeumba kerülését segítette elő a veszprémi német szabó céh pecsétnyomójától kezdve a herendi vegyes céh ládájáig. Hasonló szemlélet jellemezte a veszprémi múzeum néprajzi gyűjtőmunkáját a második világháború utáni évtizedekben is, az országos tendenciáknak megfelelően. A két világháború között nemzeti tudománnyá előlépett néprajztudomány elkötelezettsége, a nemzetiségekkel szemben megnyilvánuló büntetőelhallgató politika, s ugyanakkor a tények tiszteletére épülő szakmai elhivatottság érdekes ellentmondásokat eredményezett a kutatásban és a feldolgozásban, melyet két példán keresztül szeretnék megvilágítani. Az egyik Vajkai Aurél 1959-ben kiadott, A Bakony néprajza című ismertterjesztő munkája, a másik pedig Békefi Antalnak, a Zeneműkiadónál 1955-ben megjelent bakonyi népdalgyűjtése. Míg ez utóbbiból világosan kiderül, hogy a Bakony területe éppen nemzetiségei miatt nem számított soha „igazi dunántúli gyűjtőterületnek",

9 addig az előbbi a gazdaság-földrajzi szempontból jól körülhatárolható Bakonyt, mint néprajzi gyűjtőterületet a következőképpen határozza meg: ,,A Bakony területén 128 település van... de ez a szám nyolcvannyolcra csökken a nemzetiségi (német, szlovák) telepes falvak (40) leszámításával".

10 Miközben mindkét kutató leszeng amiatt, hogy tárgya nem az „érintetlen", az „ősi magyar" Bakony, egyik sem kerülheti meg a nemzetiségek jelenlétével és kultúrájával való szembenézést. Békefi ugyan mind a népdalgyűjtemény első, mind az 1977-ben napvilágot látott második kiadásból kihagyja a németség, a szlovákság és a bakonyi cigányok körében gyűjtött anyagot, ezeket azonban igyekszik máshol közreadni." Elemzésében több ízben utal a nemzetiségek közötti zenei kölcsönhatásokra, amely megfigyeléseit elsősorban a 19. században már erősen elmagyarosodó borzavári szlovák adatközlők dal kincsének vizsgálatára alapozza. Vajkai más módszert választva megpróbált erényt kovácsolni abból, ami a Bakony „hátrányának" számított a korszakban: a kultúra archaikus rétegeinek feltárása érdekében a fényét vesztett, az - Eötvös Károly szavaival - „omlás-bomlás" állapotában jutott magyar kisnemesség helyett adatait több ízben éppen a német falvak „igyekvő népétől" veszi. Ebben a munkában megtaláljuk már azoknak a gazdasági tevékenységeknek, életformabeli jellemzőknek a bemutatását is, amelyek kifejezetten a nemzetiségekhez köthetők. így Vaj kai leírja 7 JELENTÉS 1926. 5-6. pp. 8 LOSCHDORFER A. 1935., VAJKAI A. 1959. cs PETÁNOVICS K.-TÖRŐ L. 1971. 9 BÉKEFI A. 1955. 6. p. 10 VAJKAI A. 1959. 10. p. 11 A Békefi által Bakonycsernyén, Jásdon, Öskíin, Szápáron lejegyzett szlovák népdalok (amelyek a bakonyi magyar dalkincs erős hatását mutatják) például bekerültek a Vyletel vták c. kiadványba. A Lókúton gyűjtött népdalok pedig a „Schönster Schatz..." IJngardcutsche Volkslieder c. kiadványban jelentek meg jó húsz évvel később, 1989-ben.