Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
I. Tanulmányok - Paládi-Kovács Attila: Magyarország nemzetiségei és etnikai térszerkezete a 18. században
előzte az akkor magyarországinak tekintett szerbek (158 ezer), a horvátok (101 ezer) és a szlovénok (33 ezer) tömegét. Terjedelmi okokból nem foglalkozhatunk a horvátok és szlovének, - mint Dráván és Murán túliak - 18. századi népességnövekedésével és migrációjával. Olyan etnikumokkal sem, mint a cseh, lengyel, bolgár, görög, örmény, zsidó, noha köztudottan fontos szerepet játszottak egy-egy térség fellendítésében, városok, országrészek gazdasági életében. Nincs mód a cigányság települési gócainak, foglalkozásainak (pl. erdélyi aranymosók, Zaránd, Alsó-Fehér) sorolására sem. Összegzésként megállapítható, hogy a 18. század - s már a megelőző 16-17. század is az ország nemzetiségi arányainak és térszerkezetének erőteljes átrendeződését hozta magával. Kocsis Károly „rendkívüli magyar etnikai regresszió"-t és „nemzetiségi transzgresszió"-t emleget. 1 Tény, hogy a Kárpát-medencének a 18. század végére kialakult „etnikai térszerkezete", népterületei a későbbiekben 1910-ig alig módosultak, noha az össznépességen belül növekedett a magyarság részaránya. 4 " Bél Mátyás az 1730-40-es években „Notitia Hungáriáé novae historico geographica" című müvében már az „Új Magyarország történeti földrajzát" kívánta megörökíteni. A népiség szempontjából lényeges körülmény, hogy a szervezett állami telepítések csupán Bél „Prodomus"-ának megjelenése után indultak meg. A nemzeti nyelvek körüli vita is majd II. József „nyelvrendelete" után lángolt fel, s Herder eszméinek hatására az 1790-es években bontakozott ki a nemzetiségi kérdés diskurzusa a néphagyományok és a nemzeti kultúrák dimenziójában. Bécs és a nemzetiségek, Bécs és a magyarság, a magyarság és a nemzetiségek viszonya a 18. században külön előadás(ok) tárgya lehetne. Messzire vezetne a telepítéseket, a szökött jobbágyok befogadását, a beszivárgó vándorpásztorok megtelepítését motiváló gazdasági érdekek elemzése. Tény, hogy a bécsi udvart és a magyarországi földbirtokosokat (köztük a szász városokat is) elsősorban gazdasági megfontolások vezérelték. Ezek mögött azonban gyakran megjelentek - különösen a Habsburgok számításaiban - a nemzetiségi preferenciák és diszkriminációk is. Hasonló gyakorisággal fedezhetők fel a katolikus klérus és arisztokrácia rekatolizációs törekvései, amelyek első renden a protestáns magyar lakosságot sújtották. Csernovics Arzén és utódai, mint az ortodox szerb egyház vezetői, szintén sikerrel kapcsolták össze egyházuk és nemzetiségük érdekvédelmét. Példát mutattak a később különvált román ortodox egyháznak is. A vázolt népmozgalmi folyamatoknak nemzetenként, országonként más-más olvasata, értelmezése alakult ki. Magam csupán magyar szemszögből tudom leszögezni, hogy a 18. századi nagy versenyfutásban és területi helyezkedésben a magyarság példásan helytállt. Lélekszáma döntően természetes szaporodás révén nőtt 1790-ig 3 millió 130 ezer főre (közel duplájára), majd 1840-ig 4 millió 812 ezer főre (az Erdéllyel, Horvát- Szlavonországgal és a határőrvidékekkel együtt számított országterületen az össznépesség 37,4%-ára), s ezzel rácáfolt a híres herderi jóslatra. Herder 1791-ben írt a magyarok közeli elenyészéséről: „...a mások közé ékelt kisszámú magyaroknak századok múlva talán már nyelvét sem lehet majd felfedezni." E gondolat közvetlen forrása Schlőzer, göttingeni professzor írása volt, aki Kollár Ádám császári udvari könyvtáros 1763. évi vélekedését vette át. A szlovák származású bécsi Kollár közelről ismerte a császári udvar telepítési politikáját, az azt meghatározó célokat, az ottani nemzetiségi preferenciákat. 43 41 KOCSIS K. 1996. 58. p. 42 PETROV, A. 1924. 43 DÜMMERTH D. 1963. 181-182. pp.
