Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - A magyar pipa története. A magyar történelem a pipákon. Kiállítási katalógus (Kecskés Ádám)

értékük és presztízsük miatt tulajdonosuk társadalmi rangját is kifejezhették, faraghatóságuk miatt pedig a politika és történelem számos jelenségét ábrázolták rajtuk. Ridovics Anna tanulmánya (Történelmi téma a pipákon és a pipaszárakon) a faragott pipák történeti ikonográfiái elemzésével a pipát a történelem képi forrásai közé is beemeli. A kötet figyelmet fordít a magyarországi pipakészítésre is, amelyben különleges hely illeti meg a Selmecbányái pipamüvességet, valamint a hozzá köthető dunántúli pipakészítö manufaktúrákat, így ez a rész a magyarországi kézműipar-történetéhez is fontos adalékokkal szolgál. A következő két fejezetben (Pipázási kellékek) Haider Edit előbb a pipázáshoz szükséges további eszközökről ír, hiszen a pipázáshoz a pipán kívül több eszköz is szükséges, ez a szokás a pipázás széles tárgykultúráját teremtette meg. A dohányzásnak olyan - elengedhetetlen - kellékeiről van szó, mint például a pipa-és a csibukszár, a börbönce, a dohányzacskók, a tűzgyújtó-eszközök és a pipatóriumok. A műgyűjtés története és antropológiája szempontjából talán legfontosabb fejezetben (Híres pipagyííjtemények) Haider Edit Bárczy István gyűjteményét, valamint a tápiószelei Blaskovich Múzeumban őrzött pipagyűjteményt mutatja be. A kötet tanulmányait dr. Osskó írnák írása zárja, melyben a neves Németorszgában élő magyar származású gyűjtő saját pipakollekciójának (ennek egy részét egyébként a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta) történetét írja meg. A tanulmányokat adattárak követik, az egyik a pest-budai pipametszők listája, a másik a magyar pipákkal foglalkozó bibliográfia. A kötet második része a tulajdonképpeni katalógus. Mivel a kiállítást három helyszínen tekinthették meg a látogatók, ezért előfordulhatott - amire a szerkesztők az előszóban is felhívták a figyelmet -, hogy a kivitelezés az egyes múzeumi kiállítóhelyeken változott, hiszen például eltérő volt a terembeosztás, és különbözött a haladási irány, valamint a vitrinek számozása is. A katalógus az első helyszín, a keszthelyi Balatoni Múzeum kiállításának rendjét követi, s így a kiállítás anyagát négy egymástól jól elkülöníthető részre osztja fel, s a katalógusszámok utalnak az egyes tematikus csoportokra is. Kissé nehéz eligazodni azonban a római számokkal jelölt, s a pipázás ábrázolására vonatkozó tárgyak között, amelyek, igaz, növekvő sorrendben, fel-felbukkannak a katalógusban az egyes témák során. A kiállítást és egyben a katalógust is lezáró rész a 19-20. század fordulóján élt mesterekkel és gyűjtőkkel foglalkozik, a pipagyűjtés ugyanis ekkor érte fénykorát, egyébként ekkor még a pipázás is divatban volt, s a pipa szokásos, férfiaknak szóló ajándéktárgynak számított. Nyilvánvaló, hogy az óriási mennyiségű kiállítási anyag közül igen-igen nehéz akármelyik kiállított pipát kiemelni, mégis szükségét érzem, hogy megemlítsek egy-egy jelesebb darabot, mivel minden kiállításon vannak kivételes tárgyak, felfedezések, amelyek kitűnnek a hasonló objektumok közül. Az egyik ilyen az a millenniumi, vagyis a honfoglalás ezredéves évfordulójának emlékére készült díszpipa, amely 1896-ban a híres pest-budai Adler műhelyből került ki (Kat. sz. 36/2). A pipákon sok jeles magyar történelmi személyiség arcképe megtalálható, mint például Árpád fejedelemé (Kat. sz. 28/1) vagy Szent Istváné (Kat. sz. 28/2) (akik természetesen még nem hódolhattak a dohányzás szenvedélyének). Nagy méretével, szép tiszta fehér színével és míves megmunkáltságával ez utóbbi talán a kiállítás legszebb darabja (1. kép). Másik példának megemlíthető a Dugovics Titusz nándorfehérvári hőstettét megörökítő tajtékpipa (Kat. sz. 28/3), amely hosszabb nyakú, dús, magas faragással bontott, az ábrázolás Wagner Sándor festményének kompozíciója alapján készült. A kötet katalógust tartalmazó része igen magas színvonalú, amely részletes, tudományos igényű, ugyanakkor tartalmas és élvezetes műtárgy leírást ad valamennyi kiállított tárgyról. A műtárgyleírásokban az alapvető adatokat (a tárgy neve, kora, mérete) a tárgy leírása követi, amelyben a muzeológus kitér a provenienciára, a készítő műhelyre vagy személyre