Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Történeti Tanulmányok. Studia Historica 8. (Hajdú Ildikó)

zolja „a korszak vendéglátóiparának képét", az 1879-es árvíz után új utakon elinduló fejlődés főbb állomásait jellemzőit és szól a „kávézók, éttermek, szállodák sajátosságairól, fejlődési irányairól, Szeged kulturális és társadalmi életében betöltött szerepéről". Bendesi Gábor levéltári (cégokmánytári és Szeged Törvényhatósági Jogú Város Tanácsának Irataiban végzett) kutatásai, valamint a korabeli sajtóból összegyűjtött adatok alapján mutatja be a korszakra jellemző sör- és borfogyasztási szokásokat, ugyanakkor képet kapunk a vendéglátásban dolgozók arányáról, a szektor munkavállalóinak szövetkezeti és nyugdíjpénztári törekvéseiről. A szerző komplex áttekintésének célja egy későbbi szegedi vendéglátóipari monográfia alapjainak megteremtése. A 8. kötet tanulmányai között a szegedi gasztronómia története is helyet kap, Füreder Balázs Sárosi Bella szakácskönyvét dolgozza fel. A korszak neves női szakírója, Sárosi Bella első könyve már 1907-ben megjelent a „Magyar Kereskedelmi Közlöny" Hírlap és Könyvkiadó nyomtatásában Budapesten, ezt 1912-ben követte a szakácskönyv, amely a divat után a gasztronómia területén is jó tanácsokkal kívánt szolgálni a kor háziasszonyainak. Orbán Imre érdekes társadalomtörténeti tanulmánya a 19. század végi makói kalákaszervezések körüli botrányok, valamint az azokat követő vizsgálatot mutatja be. Orbán Imre írásából megtudjuk, hogy „a kalákák a makói köznépnek főként vásár- és ünnepnapokon, cigányzene mellett, nyilvános helyeken, „üzletszerű", azaz haszon reményében, vállalkozók által rendezett, igen kedvelt táncvigalmai voltak". Ezek az események, éppen haszonszerzésük miatt, nem voltak minden bonyodalomtól mentesek, akár az engedély megszerzésében, akár az esemény megszervezésében. A tanulmány egy 1900 körüli per hátterc - a kalákák engedélyezésénél szedett különdíj és annak „ősi szokás"-volta kérdése körüli vita kapcsán világít rá a hivatali és közélet egy kevéssé ismert, ám annál izgalmasabb területére. A per irataiból, a kihallgatási jegyzőkönyvekből, a sajtóban megjelent cikkekből, valamint a vádlott, Vajda István alkapitány leveleiből nemcsak a per lefolyása ismerhető meg. A szerző ugyanis tisztviselők szerepének vizsgálatával bepillantást ad a makói hivatalok belső életébe, a helyi szokásoknak és a hivatalnokoknak az ügyhöz való relációjában. A kötetben több tanulmány irányul a város 19. századi egyháztörténetérc: Zombori Istvánnak a szegedi dóm építéstörténeti, építészeti részleteit elemző munkája, Miklós Péternek a szeged-alsóvárosi katolikus egyházközség létrejöttét ismertető írása, valamint Pál Józsefnek a Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület 1919-1945 közötti történetét bemutató cikke, amely a helyi társadalom egy csoportjának önszerveződési törekvéseiről szól. A szegedi Dóm téren álló Fogadalmi templom az ország egyik legismertebb építészeti emléke. Az 1879-es árvíz után, annak emlékére és tiszteletére építendő templomnak indult, építése azonban csak 20 évvel később, 1903-tól kezdődött meg, és a háború miatt végül csak késéssel és már mint püspöki székesegyház épült fel 1930-ban, Trianon után ugyanis Szeged püspöki székhellyé vált. A templom történetét a folyamatosan változó történelmi és társadalmi események tükrében dolgozza fel Zombori István. A változások során egyébként Szeged is átalakult. A társadalmi folyamatokat a templom architektúrája, képzőművészeti díszítése is tükrözi, hiszen a „székesegyház számtalan olyan képzőművészeti és iparművészeti alkotással gyarapodott a templomon belül ill. a külső felületeken, amelyek messze túlmutattak Szeged városán, és az árvízi fogadalmon. Ezek az [...] elemek arra utalnak, hogy valójában a létrejött szegedi székesegyház a trianoni Magyarország sérelmein túllépő, az egységes ezeréves Magyarország szellemét hirdető nemzeti székesegyházként valósult meg", írja a szerző. Miklós Péter rövid tanulmánya a Szeged-alsóvárosi katolikus egyházközség 1921-ben történő megalapítása kapcsán az autonómia kérdését vizsgálja. Az I. világháború után az egyházi gondolkodásban, ahogy megfogalmazta, „az 1918/19. évi összeomlás, illetve a polgári és a kommunista kormányzás kudarca szembesítette az egyházat, hogy egy ateista, kifejezetten antiklerikális állammal szemben csak a világi hívek bevonásával tudja felvenni a