Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Vanitatum vanitas. Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Peterdi Vera)

típusok és a tárgyalkotás kapcsolatára vonatkozóan muzeológiai módszerű ismeretszerzésre (adatközlök információi) is szükség van - mutat rá a szerző. A termékkategorizálás rendszerét Veres László a népi üvegekről írt, 1989-ben megjelent könyvében közölte először: az általa alkotott funkció szerinti csoportosítás a lehető lcgátgondoltabb, a szakirodalomban mindenki által alkalmazható. A négy fő csoport (tároló és ivóedények, vegyes használati és különleges rendeltetésű üvegek) jónéhány alfejezetre oszlik, s egységesen arányítva részletezi megnevezés, kor, származás, alakváltozat, funkció és díszítésmód szerint az üvegtárgyakat. Az utolsó két fejezet már kitekintés a hutákat felváltó, övezetek szerinti gyáripari termelés, az új technológiák, a sorozatgyártás, illetve a modern európai stílusirányzatok megjelenése s azok jelentős csúszással megvalósuló magyar változatai, „honosítása" felé. Ez utóbbin belül ír a metszőhelyekről, vésnökiskolákról, s elemzi azok produktumait, érzékeltetve, hogy megindult az üvegtárgyakat előállító és díszítő műhelyek különválása. Külön elemzi az emlék- és fürdőkúra-poharak sajátos csoportját. (8. kép) Végül a különböző gyárak számára dolgozó legjelentősebb magyar üvegművészeket mutatja be néhány al kotásukkal, a historizmust és a magyaros motívumokat felhasználó szecesszió korszakát, amikor létrejön a fúvott és a kristályüveg stílus szintézise. Befejezésül, de egyáltalán nem utolsósorban szeretnék a képekről szólni. Tökéletes nyomdatechnikával előállított, gyönyörű, részletgazdag fotók sokasága szerepel a kötet lapjain. Különösen a más könyvekben már megjelent fényképekkel összehasonlítva érzékelhető ez. A szerző és a szerkesztő dicséretére legyen mondva, a szakirodalomban megjelent anyaghoz képest ismétlődés ritkán fordul elő. A saját korábbi köteteivel összevetve is sok az első közlés. A múzeumi gyűjtemények anyagát felölelő fényképösszeállítás leggyakoribb lelőhelyei érthetően a miskolci és a debreceni múzeum, a többi jórészt Kassa, Sárospatak és a három nagy budapesti közgyűjtemény (Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapesti Történeti Múzucm) anyagából származik. Ahogyan már utaltam rá, a képaláírásokon érződik legjobban a szaknyelvi definíciók konszenzusának hiánya: más közlésekkel egybevetve jócskán vannak „szövegváltozatok". A kötet könnyebb kezelhetőségét segítette volna, ha a fotók hagyományosan számozva vannak, s a szövegben hivatkozás történik rájuk - esetleg többnyelvűek, mint a rezümé. Megnehezíti az eligazodást a név- és helynévmutató hiánya is, egy ilyen alapmunkánál ez nagyban emelte volna a kötet értékét. Meglepett, amikor láttam, hogy a kötetnek külön szerkesztője van. Utólagos érdeklődésemre derült ki, hogy ez a könyv egy sorozat első darabja. Örvendetes, hogy a miskolci múzeum vállalkozik gyűjteményei bemutatására. 8. kép Diszpohúr, XIX. század vége Észak-Magyarország Herman Ottó Múzeum. Miskolc (Fotó: Kulcsár Géza)