Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Peterdi Vera: Tárgyak nyomában II. A gömöri tornallyai Tornallyay család története, 19-20. századi élet-és lakáskörülményei

Analógiáit több korabeli kúria-ábrázoláson, ill. rekonstruált mai kúriaberendezésben megtaláljuk. 145 Ennek alapján a vidéki (köz)nemesi, de a városi polgári lakásokban is ked­velt lehetett ez a kényelmes, egyszerű vonalvezetésű ülőbútor. Az eredete, sőt a kora is kérdéses viszont az alapgamitúrával egybekárpitozott, hasábos, két, egymásra helyezett téglatestből álló, kettévehető lábzsámolynak, amelyről mindössze annyi tudható biztosan, hogy az 1930-as évektől már állandó darabja volt az együttesnek. 146 Bizonyosan később hozzárendelt tartozék viszont a garnitúrával/hoz megvett, vele a leány­falusi házban összetársított, intarziás lapú kisasztal, amely többszörösen átalakított kisbútor, de alapformájában is mindenképpen annál fiatalabb. 2. Az ebédlőgarnitúra Ezt az együttest Tornallyay (III.) Zoltán és felesége 1985-ben vásárolta. Az akkoriban a budapesti rádiótechnikai gyárban dolgozó Skultéty Katalin beszélgetés közben értesült arról, hogy kolléganője, Csóka Jolán, költözés előtt állván, az új lakásban már nem tudja elhe­lyezni szüleitől örökölt nagyméretű ebédlőbútorát. Tornallyayék háza meg éppen akkoriban készült el, 147 s szerették volna a nappalit családi hagyományaiknak megfelelően nagystílűén, tradicionálisan, az otthonról hozott igényességgel berendezni (kandallót is épít­tettek a tágas helyiségbe). így éppen kapóra jött a megtekintett, kellően archaizáló, nívós, míves bútor - ezt társították a szalongarnitúrához. A szalongarnitúrán kívül ugyanis, tudjuk, alig maradt 148 meg régi bútoruk. Az ebédlőbútor-együttest, amelyből sajnálatosan már a vételkor hiányzott az ovális asztal és a vitrin - az asztal addigra sajnos tönkrement, a vitrint pénzzé kellett tenni - T. (III.) Zoltán közlése alapján dr. Csóka János 149 vásárolta családja számára - eredetileg városi villájába, amelyet később újpesti családi házra (Mária u. 22) 1::,0 kellett lecserélniük ­1925-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron, 151 amelynek állítólag díjnyertes darabja volt. 145 Például BAJI E. - CSORBA L. 1994. kötetének néhány, korabeli mágnásenteriörröl készült fotóján: a beodrai Karátsonyi-kastély, ill. a keszthelyi Festetics-kastély dohányzójában megjelenő ülőbútorok (83., 84. p.); az Iparművészeti Múzeum Mialkovszky Mária által meghivatkozott akkori, a Nagytétényi Kastélymúzeumban kiállított magyar heverője (MIALKOVSZKY M. 1981. 53. p.), vagy a Blaskovich-kúria (Tápiószele) egyik ülőgarnitúrája (közli KÖRMÖCZI K. 1993. 67. p.; fotói az V/4-5 képeken). A MNM Bútor, berendezés gyűjteménye is őrzi egy variánsát (Alt-hagyaték, 78. 4. 14/a Itsz., leírása közölve: MIALKOVSZKY M. 1981. 43-121., 53-54. pp.). Érdekes egybeesés, hogy egy - garnitúránkra erősen emlékeztető zsöllyét láthatunk Barabás Miklós Veres Pálnérói 1881-ben készített festményén is. (MNM Történelmi Képcsarnok 2172 ltsz.) 146 Tornallyay (III.) Zoltán szíves közlése, aki állítja, hogy mindig is összetartoztak. - Az analógiák alapján az ehhez a garnitúrához tartozó lábzsámolyok kerek, lábakon álló változatúak voltak. 147 A külföldről hazatérő, anyagilag stabil helyzetbe került házaspár egzisztenciálisan biztosítani akarva magát (lakásuk akkor még bérlakás volt, csak 1989 után tudták megvenni), másrészt menekülve a zajos, szennyezett levegőjű körútról, kezdett házépítésbe Leányfalu szélén. Tornallyay (III.) Zoltán szíves közlése. 148 Dráva utcai lakásukban Tornallyay (III.) Zoltán őrzi még a tulipános ládát, édesapja nagy iratszekrényét, az egyik konzolasztalt a hozzátartozó tükörrel, egy hálószobaszekrényt és egy kis pipatóriumot. 149 A bútorvétel időszakában rendőr-fogalmazó - IX. fizetési osztály - előadó, majd címzetes kapitány, 1936-tól kapitány - VIII. fizetési osztály -, 1942-től tanácsos - VII. fizetési osztály - a M. Kir. Államrendőrség Újpesti Kerületi Kapitányságán. Címek: Újpest, Vasút u. 28., Tavasz u. 29/a., ill. Mussolini u. 29. - Mo. Tiszti Cím... 1928. 83. p., 1935. 98. p., 1936. 97. p. ,1937. 106. p., 1942. 145. p.; Budapesti Útmutató... 1928. 81. p. 150 Budapesti Útmutató... 1928. 81. p. 151 Az 1906-tól, a Föv. Kereskedők Egyesülete kezdeményezésére létrehozott, Márciusi Vásár, Tavaszi Vásár, Keleti Vásár, végül Budapesti Árumintavásár neveken megrendezett, ténylegesen árumintavásár éppen 1925­től neveztetik Budapesti Nemzetközi Vásárnak (ekkor már a Bp-i Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában), s fogad külföldi cégeket is. Abban az évben ápr. 18-28. közt tartott nyitva. Visszapillantás ... 1926., bevezetés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom